Kövekkel és üvegekkel dobálták egymást
Összecsaptak az egyiptomi elnök hívei és bírálói
Összecsaptak pénteken Kairóban Mohamed Murszi egyiptomi államfő hívei és bírálói. Egy kórházi forrás 41 sebesültről számolt be.
2012.10.12 19:06MTIMindkét tábor tagjai azért vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az ellen a bírósági ítélet ellen, amely felmentette a bukott Mubarak rendszerének több vezető személyiségét, akiket azzal vádoltak, hogy szerepük volt egy tavalyi rendszerellenes tüntetés részvevői elleni, sok áldozatot követelő karhatalmi fellépésben.
A tiltakozók azonban egymás ellen fordultak, mert Murszi híveinek nem tetszett, hogy voltak, akik azt követelték, hogy az államfő legyen tevékenyebb, illetve hogy az Egyiptom új alkotmányát készítő testületet tegyék többszínűvé, kapjanak helyet benne a legkülönbözőbb nézetek képviselői.
Murszi hívei megrohamozták az emelvényt, ahonnan ezek a felhívások elhangzottak, s a két tábor tagjai kövekkel és üvegekkel dobálták egymást.
Az egyiptomi hírügynökség idézte a tüntetés helyszínéhez, a Tahrír-térhez közel lévő egyik kórház orvosát, aki szerint negyvenegy sebesültet szállítottak be hozzájuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06