Előre hozott választásokat kell tartani ?
Egyiptomban a közigazgatási bíróság megerősítette a parlament feloszlatását
Egyiptomban a legfelsőbb közigazgatási bíróság vasárnap megerősítette az alkotmánybíróság korábbi döntését, amely illegitimnek nyilvánította a Muzulmán Testvériség uralta törvényhozást.
2012.09.23 16:36MTIAz egyiptomi média szerint legkésőbb az alkotmány jóváhagyása után új parlamentet kell választani. Megfigyelők úgy vélik, az új alaptörvény tervezete októberben készülhet el.
A nem egészen egy éve megválasztott parlament körüli viszontagságok júniusban kezdődtek, amikor a legfelsőbb katonai tanács a bíróság határozata alapján feloszlatta. A döntés hátterében az állt, hogy a fundamentalista Muzulmán Testvériség sok tagja olyan egyéni mandátumokért indult (és nyerte el azokat), amelyek független jelölteknek voltak fenntartva.
Később Mohamed Murszi elnök rendelettel akarta újra munkába állítani a törvényhozást, de az alkotmánybíróság elutasította ezt. A Muzulmán Testvériség bírálta az igazságügyi hatóságok eljárását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06