Csak később derült ki: nem is halálos beteg...

Durva! Mindenét elverte, mert azt hitte: 3 hónapja van hátra!

Megdöbbentő tévedés áldozata lett egy hatvannégy éves humorista - orvosa félrediagnosztizálta, de mire ez kiderült, a brit férfi már elszórta az egész vagyonát.

2010.11.23 10:29ma.hu - Fotó: Caters/Daily Mail

Bár sejthette volna, hogy valami nem stimmel, a 64 éves Dave Ismay nem kérdőjelezte meg orvosa diagnózisát, amikor az azzal a lesújtó hírrel várta, hogy mindössze három hónapja van hátra az életből.

Ismay-nek a doktor szerint halálos májcirózisa volt, a túlzott alkoholfogyasztás miatt - ő pedig nem mondta, hogy gyakorlatilag életében nem ivott sok alkoholt...

Pedig át kellett volna gondolni a dolgot. Dave ugyanis a kezdeti összeomlás után úgy döntött, alaposan kihasználja, ami még az életéből megmaradt.

Pénzt nem kímélve valósította meg az álmait, amire futotta! Kényelmet, jómódot akart: minden pénzét kivette a bankból, és még a lakására is jelzálogot vett fel.

Dave Ismay a még elvégzendő dolgok listájával - Fotó: Caters

Azt gondolta, ha már meghal, majd elviszi a bank. Összeírta, mit akar még életében megcsinálni. Sőt, egy vidéki pamtomim színházba jelentkezett a mamaliba szerepére, mert úgy vélte, mire az előadás lenne, addigra ő már nem lesz az élők sorában...

Dave Ismay ezt követően megvásárolt egy minden extrával ellátott Mercedes-t, egy közel 130 ezer fontot érő motort, befizetett egy ausztráliai körútra a feleségével.

Amikor 8 hét múlva megtudta, hogy a diagnózis helytelen volt, és mindössze egy gyógyítható betegségről van szó - melyet a vérében levő, magas vastartalom okozott és ez károsította a máját -, Dave iszonyú haragra gerjedt...

...ám mint elmondta, sok dologra ráébresztette az elmúlt időszak. Arra, hogy igenis meg kell mindent csinálni, amire az ember vágyik, előre kell venni azt, ami fontos számára.

Nem adta el a hőn áhított Mercedest, és az ausztráliai utazást sem mondta le. Persze, az alól már nem bújhatott ki, hogy a pamtomim színház is várta őt a mamaliba szerepére...

Ötvenezer téves hívás!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.