Fröccsivással dőlt el a verseny
Galéria - Zabaverseny a VV5-ben, főtt csirkelábbal és hagymával
Két csapatra osztották a villalakókat, a csapatok 3 fordulóban mérték össze... ezúttal az erejük helyett a gyomorkapacitásukat és persze a gusztusukra is szükség volt a nagy versenyben.
2011.10.21 11:42ma.hu / RTL KlubTorkos szerdát tartottak a ValóVilág lakói, három fordulóban kellett összemérniük gyomrukat - nemcsak kapacitásban, de abban is, hogy mit bírnak még el gusztussal.
Az első fordulóban különféle ételeket kellett "csatárláncban" egymás szájába adogatva eljuttatni az egyik asztalról a másikra, az ételek között keményre főtt tojás, főtt csirkeláb, félbevágott erős paprika, hámozott vöröshagyma, ruszli és büdös sajt volt, a pontot az i-re egy szelet jégkrémtorta tette fel, talán ezzel szenvedtek meg a játékosok a legjobban, hisz mire az sorra került, már jóformán csak folyni tudott.
A második fordulóban a hét fős csapatoknak 40-40 darab krémessel kellett megbirkózniuk, amikor pedig ezen túljutottak, a harmadik fordulóban fröccsel kellett leöblíteniük a nagy lakomát. Attila megtalálta a tökéletes technikát, amivel ugyan a többi játékos étvágyát majdnem sikerült teljesen elvennie, de tény, hogy a saját szavai szerint moslék állagúra összegyúrt krémesek jobban csúsztak, mint azok, ahol a krém és a száraz tészta nem keveredett össze.
A győzelmet is ez hozta meg számára és csapattagjai számára, utóbbiak Kinga, Fecó, Gergő, Sehri, Dya és Eszter voltak.