Seherezádét kirúgta a párja
Bosszút esküdött a ValóVilág szépsége ellen a pasija
Ártatlan flörtnek indult, de annál sokkal több lett Seherezádé és Gergő erotikus játékából: a lányt a villán kívülről szemlélő pasija úgy döntött, épp eleget látott, ideje ellentámadásba lendülni.
2011.09.26 17:29ma.huAz egzotikus nevű, és ehhez illően valóban szenvedélyes Seherezádé egyelőre önfeledten szórakozik a ValóVilág luxusbörtönében, közben viszont nem is sejti, hogy kedvese, akiről korábban annyit áradozott, kidobta és bosszút esküdött ellene. Pedig az olasz származású Claudio, aki hazájában maga is megpróbált bekerülni egy ottani valóságshow-ba, eddig lelkesen támogatta a szőke bombázót.
A pálfordulást egy néhány nappal ezelőtti önfeledt esti bulizás hozta meg, amikor a villalakók saját bevallásuk szerint előbb iszogattak, aztán bementek a medencébe, és ott tovább iszogattak, majd ahogy Gergő fogalmazott: "Seherezádé tegnap az ital hatására mindenféle gátlásának búcsút mondott".

Persze némi túlfűtött erotikus dörgölőzésen nem jutottak túl, ám Claudiónak ennyi is épp elég volt ahhoz, hogy eldöntse, távollétében is ki tudja adni az útját szerelmének. Ezen szándékáról az egyik közösségi oldalon számolt be, hozzátéve, hogy minden nap újabb és újabb "érdekes" részletekkel fog szolgálni a rajongóknak Seherezádéról.
"Ha show-t akartok, én garantálom, hogy megkapjátok. Én alkottam a lányt, és én is fogom tönkretenni" - tette közzé a saját oldalán a megbántott szerelmes, akit még a VV-s lány édesanyja sem tudott jobb belátásra bírni. Pedig próbálta szép szóval, az érzelmeire hatva ("Most, amikor a legnagyobb szüksége lenne rád, magára hagyod? Ez az igazi szerelem?"), és próbálta erélyesen ("Utoljára figyelmeztetlek: fejezd be ezt az egészet!"), de hiába.
Az RTL Klub még a műsor indulása előtt azt ígérte: az ötödik szériában sokkal több ármány és intrika lesz. Ám valószínűleg arra ők sem számítottak, hogy az első lépést a villa falain kívül teszi majd meg valaki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06