NASA
Űrszemét hull az égből Spanyolországban
Egy hét alatt az ország dél-keleti részén három titokzatos tárgy ért földet, köztük egy rakéta üzemanyagtartálya és egy műholddarab.
2015.11.13 15:46MTI
Először egy különös, fekete, méhkasszerű gömböt találtak a Murcia tartománybeli Mulában múlt héten - adta hírül a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
A hétvégén egy hasonló kisebb tárgyra bukkantak a szintén murciai Calasparrában, 30 kilométerre az előző objektumtól. María José Gomariz, a calasparrai városháza szóvivője csütörtökön elmondta, aznap hajnalban, amikor az első dolgot megtalálták, szemtanúk állítják, hogy hat-hét "tűzgömb" hullott az égből.
"Lehet, hogy csak kettő volt, de többnek tűntek, de az is lehet, hogy a többi olyan helyre esett, ahol senki sem jár" - tette hozzá. Mindkét esetben bombaszakértőket hívtak, akik veszélytelennek ítélték a tárgyakat, amelyeket Cartagena egyik vegyi laboratóriumában vizsgáltak meg később.
A murciai rendőrség szerint egy-egy rakéta tartalék üzemanyagtankjai hullhattak a Földre. A harmadik eset Eldában történt kedden, a Murciával szomszédos Valencia tartományban, ahol egy földműves akadt egy hosszú, fémszerű tárgyra és rögtön hívta a rendőrséget. Alicante rendőrségén úgy vélték, űrjárműről származik a darab, de nem űrhajóról, hanem inkább műholdról.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) adatai szerint mintegy 500 ezer darab űrhulladék kering jelenleg a Föld körül, néhány darab minden évben a bolygóra zuhan. A probléma elhárítására tettek már lépéseket, ám a megoldás még várat magára. Nemcsak drága, de igen nehéz is lenne olyan szemétgyűjtő rendszert tervezni, amelyik rendszeresen "végigsöpri" a világűrt - válaszolt az El País spanyol napilap kérdésére a NASA munkatársa.