A nagyvállalatok nem érzik a támogatást
Földrengés: kevés a japán központi bank segítsége
A japán központi bank hétfőn megkétszerezte napi refinanszírozási programját és megkétszerezte piaci kötvényvásárlási programját is, de helyi elemzők szerint így is kevés a központi segítség, és közvetlenül nincs is hatása a nagy iparvállalatokra, amelyeknek a termelése csökken részint a keletkezett károk, részint az áramkimaradások miatt.
2011.03.14 11:10MTIA Bank of Japan a hétfői döntésével - amellett, hogy változatlanul hagyta 0,0-0,1 százalék közötti alapkamatát - 5 billió jennel 10 billió jenre (122 milliárd dollár) növelte folyó kötvényvásárlási programját, ezzel a teljes programot 40 billió jenre (488 milliárd dollár) emelte. A most folyó programban, a korábbiakkal ellentétben, jobban - 3,5 billió jennel - bővítette a kockázatosabb papírok, azaz vállalatok, befektetési és ingatlanalapok adósságának vásárlására szánt részt, mint a kormánykötvényekre szánt részt, amelyet csak 1,5 billió jennel toldott meg.
A bank egyszersmind fél évvel - jövő év júniusig - meghosszabbította értékpapír-vásárlási programjának határidejét, ezzel is jelezve elkötelezettségét a pénzügypolitikai enyhítés tartóssága mellett.
Megkétszerezte a rövid lejáratú likviditásnyújtást is a kereskedelmi bankoknak, rekord méretű 21,8 billió jenre (266 milliárd dollár), ezen belül a 15 billió jent (183 milliárd dollár) elérő napi refinanszírozás az első volt tavaly május óta, amikor az euróövezeti államadósság-válság első kitörése rengette meg a piacokat.
A svájci Credit Suisse bankcsoport hétfőn legkevesebb 170-180 milliárd dollárra becsülte a földrengés okozta gazdasági kártételt. A japán kormány és a nagy hitelminősítők szerint még nem lehet leltárt készíteni. A hitelminősítők közül a Standard & Poor' megerősítette a japán kormányadósság "AA mínusz" osztályzatát, a többiek - a Fitch Rating és a Moody's - hétfői nyilatkozataik szerint még várnak a döntéssel, bár úgy vélik, a földrengés következményei nem fognak ártani a japán állam hitelképességének.
A Standard & Poor's januárban rontotta "AA mínuszra" a japán besorolást, a Moody's pedig az általa fenntartott "Aa2"-es osztályzat kilátását februárban rontotta negatívra stabilról, a nagy japán államadósság miatt. A japán államadósság tavaly év végén a tavalyi hazai össztermék (GDP) 196,4 százalékának felelt meg a CIA World Factbook szerint - ezzel Japáné a második legrosszabb arány a világon az afrikai Zimbabwe után. A hitelminősítők szerint a japán kormány kénytelen lesz növelni kötvénykiadási tervét az újjáépítés támogatása végett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06