Adósság-cunami
A földrengés részvényárakat sem kímélte az elmúlt héten
A nemzetközi események nem kedveztek a részvénypiacoknak az elmúlt héten, az arab országokban nem javult a helyzet, az eurózónában ismét előtérbe kerültek a perifériás országok adósságproblémái, továbbá a Japánt ért földrengés a piacokat is megrázta.
2011.03.13 08:51MTIMindezek hatására a Budapesti Értéktőzsdén estek az árfolyamok, bár pénteken nyereségben zárt a BUX. A BÉT részvényindexe, a BUX 22.239,37 ponton zárt pénteken, 696,52 ponttal, 3,04 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró áránál.
A heti forgalom jócskán elmaradt az előző hetitől, mindössze 62,2 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 106,5 milliárd forint értékben születtek üzletek. A BÉT-en hétfőn még stagnáltak az árfolyamok, majd keddtől három napon át esett a magyar piac, túlteljesítve a régiós tőzsdék gyengülését is, ami a szakértők szerint az alacsony forgalomra, illetve a vételi érdeklődés hiányára vezethető vissza. Csütörtökön a nemzetközi piacokon is borússá vált a hangulat, miután a Moody's hitelminősítő a görög államadósság hétfői drasztikus, három fokozattal lejjebb sorolása után leminősítette Spanyolország államadósságát is. Eközben az észak-afrikai és közel-keleti országokban hetek óta tartó zavargások átterjedtek Szaúd-Arábiára is, ahol fegyvert is bevetettek a tüntetések megfékezésére. Pénteken fokozta a rossz hangulatot a Japánt ért hatalmas erejű földrengés, amely megrázta a nemzetközi pénz- és nyersanyagpiacokat is, zuhant a részvényindexek és a nyersanyagok ára, beleértve a kőolajat is.
A borús kezdet után a magyar piac nap közben erősödni kezdett, és a Mol kivételével a vezető részvények nyereségben zártak.
A piaci szakértők jó esélyt látnak arra, hogy megtörik a hosszú ideje tartó emelkedő trend a részvénypiacokon, mivel nőnek a befektetői félelmek az emelkedő az inflációval és a gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban.

Ebben a helyzetben nem túl szerencsés, hogy Magyarországon éppen most van négynapos ünnep, az ezt követő, szerdai kereskedés így érdekes fejleményeket hozhat. A BÉT-en a vezető részvények gyengültek az elmúlt héten.
A legnagyobbat a Mol és az OTP árfolyama esett, míg a Magyar Telekom stabil maradt. A 62,2 milliárd forintos összforgalomból az OTP részvények adásvétele 52,56 százalékot tett ki, a Mol 26,81 százalékkal, a Magyar Telekom 6,57 százalékkal, a Richter pedig 6,44 százalékkal részesedett.
A Mol 6,91 százalékot veszített értékéből, 22.620 forintra esett az árfolyama. Az OTP részvények ára egy hét alatt 1,76 százalékkal csökkent, 5.477. forintot értek pénteken záráskor a bank papírjai.
A Magyar Telekom részvények ára változatlan, 570 forint maradt.
A Richter árfolyama 0,46 százalékkal 37.500 forintra csökkent, míg a másik gyógyszeripari részvény, az Egis hasonló arányban 0,54 százalékkal 19.195 forintra mérséklődött egy hét alatt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.891,11 pontos pénteki záró értéke 29,74 ponttal, 1,55 százalékkal volt alacsonyabb az egy héttel korábbinál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06