Elindult a forgóeszköz-hitelezés
Széchenyi Kártya: akár 25 millióhoz is hozzájuthatnak a vállalkozások
Még több támogatáshoz jutnak a Széchenyi Kártya tulajdonosok. Elindult a forgóeszköz-hitelezés, legfeljebb három évre, maximum 25 millió forinthoz juthatnak a vállalkozások.
2010.08.03 08:20MR1- Kossuth/fotó: MTIKönnyen és gyorsan elérhető, és segít az átlagosnál olcsóbb hitelhez jutni – Nagy Anna kormányszóvivő szerint ezek az új Széchenyi Kártya előnyei. A kibővített program egyértelműen támogatja a vállalkozásokat – mondta a kormányszóvivő.
Egyszerű, hiszen az ország több mint 250 pontján igényelhető, bürokráciamentes, hiszen helyben beszerezhető igazolásokról van szó, gyors, a benyújtástól számítva maximum két hét alatt kézbe vehető a Széchenyi Kártya – magyarázta Nagy Anna.
A vállalkozások a kártyával mostantól akár 25 millió forintos államilag támogatott úgynevezett forgóeszköz-hitelt is felvehetnek, amellyel például a gyártáshoz szükséges anyagok megvásárlását finanszírozhatják. A kormányszóvivői tájékoztatón jelen lévő vállalkozói szervezetek örültek a program bővítésének. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, reméli, hogy egy év alatt megduplázódik a Széchenyi Kártyával kihelyezett hitelek nagysága, vagyis eléri a 260 milliárdos összeget.
A Széchenyi Kártya Program az államnak a kamattámogatásokkal együtt évente ötmilliárd forintba kerül, de az adóbefizetésekből ennek többszöröse folyik be a költségvetésbe – hangzott el a tájékoztatón.
A kormányszóvivő azt mondta, a programot tovább bővítik a következő hónapokban. Szeptembertől például a beruházásokra is felvehetnek hitelt a vállalkozások.