Meg kell osztani az ellátási útvonalakat
Veres János: Szükség van a Déli Áramlatra
Ha már meglenne a Déli Áramlat gázvezeték, akkor Magyarországot semmilyen módon nem érintette volna a gázellátással kapcsolatos orosz-ukrán vita - mondta Veres János pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek.
2008.03.05 19:44MTIVeres János aláhúzta: "az élet túl rövid idő alatt igazolta, hogy szükség van az energiaellátásban az ellátási útvonalak megosztására, azaz a diverzifikáció érdekében helyes volt megkötni a magyar és orosz kormány között a Déli Áramlatról szóló kormányközi megállapodást". A pénzügyminiszter aláhúzta: a magyar kormány határozottan mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy szükség van az energiapolitikában a diverzifikálásra az ellátásbiztonság növelése érdekében, és ezt két vonatkozásban is meg kell valósítani.
Egyrészt a szállítási útvonalakat kell úgy kialakítani, hogy ha egy új szállítási útvonal jön létre, vagyis egy új vonalon érkezik a gáz Magyarországra, az növelje az ország ellátásának biztonságát. Ha ezen útvonal mellett még egy új tározó, vagyis egy többletkapacitás is lesz Magyarországon, az tovább erősíti az ország energiaellátásának biztonságos megvalósítását. A diverzifikálás másik értelmezése az, hogy a Magyarországra jövő gáz az eddigiekhez képest új forrásból érkezzen.
A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország az első ellátásnövelő, javító intézkedést készül megtenni azzal, hogy az eddigiekhez képest egy új nyomvonalon, a mostaniakhoz viszonyítva más országokon keresztül érkezik majd az országba az oroszországi lelőhelyekről a gáz. Veres János kiemelte: Magyarország 2006 januárjában már megtapasztalta, hogy milyen gondokat jelent, ha két ország vitába keveredik, ha másik két ország vitája eredményeként csökken a Magyarországra érkező gázmennyiség.
Az ilyen helyzetekben egy új ellátási nyomvonal az ellátás stabilitását, a gázbehozatal biztonságát növeli majd. A pénzügyminiszter rámutatott: az új forrásból, új útvonalon jövő gáz is javítaná az ország energiaellátásának biztonságát, ezért Magyarország támogatja a Nabucco megépítését. Az ország bízik abban, hogy az európai országok közösen találnak egy olyan forrást, amely megfelelő mennyiségű gázt biztosít a Nabucco feltöltéséhez, sajnos ez az új forrás egyelőre még nincs meg - mondta a pénzügyminiszter.
Kapcsolódó írások:
- Az E.ON Földgáz növeli a tárolókból a szállítást az ukrán-orosz gázvita miatt
- Tóth Károly: nem jelent biztonsági kockázatot a Déli Áramlat megépítése
- A Déli Áramlat és a Nabucco is jó a siófoki Kőolajvezeték Építő cégnek
- A Hold déli sarkvidéke vadregényesebb, mint gondolták
- A Déli Áramlat megállapodás aláírása felelős döntés volt
- A Külügyminisztérium nyilvánosságra hozta a Déli Áramlatról szóló megállapodást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06