161 millió forintot
Belvízvédelemre nyert pályázati forrást Tiszavasvári
Belvízvédelemi fejlesztésekre nyert 161 millió forint támogatást Tiszavasvári önkormányzata.
2012.11.20 15:30MTIA helyhatóság konzorciumi partnerével, a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatósággal együtt nyújtott be pályázatot 2011 elején az Észak-Alföldi Operatív Program kiírására. Az irányító hatóság több mint 161 millió forintos támogatást ítélt meg, ehhez mintegy 12 millió forintos önerőt biztosít az önkormányzat - ismertette a városvezető.
Fülöp Erik (Jobbik), a település polgármestere elmondta: a Tisza-parti település egyes részei az elmúlt években többször voltak veszélyben a rendkívüli belvízi elöntések miatt. A város belterületi csapadékvíz-elvezető hálózatának kiépítettsége mindössze 40 százalékos, emiatt szükség volt a rendszer bővítésére, valamint a meglévő csatornaszakaszok rendbetételére. A beruházás során több mint két kilométer hosszan épül ki belvízelvezető csatorna, amely egy zsilipkapun keresztül a közeli Hortobágy-csatornába vezetné el a felgyülemlett belvizet.
A tervek között szerepel a környező csatornák rekonstrukciója is - tette hozzá Fülöp Erik. Néhány héten belül aláírhatják a támogatási szerződést, a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező pedig akár már 2013 májusában megkezdheti a munkálatokat - ismertette a polgármester. A pályázat második ütemében a bűdi városrészben tervez hasonló fejlesztéseket az önkormányzat - fűzte hozzá.
Az önkormányzati vezető szólt arról is, hogy több terv készült már a település alatt lévő termálvízkészlet hasznosítására. Az egyik ilyen szerint a termálvízre alapozva kétszintes épületkomplexum épülne a strandfürdő területén, a termálhővel pedig az épületek fűtését oldanák meg. A fejlesztés megvalósítására egy helyi vállalkozókból álló csoport nyújtott be egy több mint félmilliárd forint beruházási értékű pályázatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06