Lecsapott a NAV

Balhés belvíz: kinyírta az állam a falumentő céget

Tartozása miatt csődeljárást indított egy tiszaroffi székhelyű cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; a FEÚT-Ferencz Útépítő Kft. önhibáján kívül ment tönkre, mert nem kapta a meg a pénzt azért a munkájáért, amit 2010 nyarán a települést veszélyeztető súlyos ár- és belvízi helyzetben végzett.

2011.09.14 08:47MTI

Ezt írta szerdai számában az Új Néplap.

"A védekezési munkákban való részvételre Tiszaroff polgármestere kért fel, és úgy tájékoztatott, hogy a vis major alapból lesznek finanszírozva az általunk megelőlegezett költségek" - mondta Ferencz Imre cégvezető a Szolnok megyei napilapnak. A védekezés során nemcsak gépeikkel dolgoztak, hanem - ha kellett - csöveket is vásároltak az eredményes védekezéshez - tette hozzá.

Az elvégzett munkát a katasztrófavédelem "leigazolta", de miután az állam nem fizette ki az önkormányzatnak a teljes kármegelőzési és -elhárítási feladatokkal járó összeget, így a helyhatóság nem tudta rendezni számláját a kft. felé.

A társaság tartozása emiatt és ez idő tájt halmozódott fel - olvasható a cikkben.

A településre már korábban kirendelt pénzügyi gondnok az Új Néplapnak úgy nyilatkozott: a kft. követelése jogszerű, annak behajtását polgári peres úton ugyan megkezdheti, de ő személy szerint a teljes pénzügyi rendezésre nem sok esélyt lát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.