A gazdasági élet szereplői is érzékelik
Orbán: új gazdasági modellt épít a kormány
Orbán Viktor szerint kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel, és ezt most már a gazdasági élet szereplői is érzékelik.
2012.07.17 12:08MTIMinden ilyen modellépítési kísérlet újításnak minősül, az újítóknak pedig megvan a maguk sorsa: először meglepetés fogadja őket, utána értetlenség, majd érdeklődés, és ha beválik az újításuk, akkor átveszik azt - mondta a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való keddi tárgyaláson, a választási szövetségesekkel zajló konzultációsorozat második állomásán, Budapesten.
Bár a magyar gazdaság még nincs olyan állapotban - folytatta -, hogy "a mellünket verve" lehetne hivatkozni a kormány újításainak nyugati átvételére, de "kellő szerénységgel" rögzíthető: a magyar gazdaságpolitika intézkedései, amelyeket először értetlenség fogadott, szépen lassan átmentek az európai gazdaságpolitika eszköztárába. Példaként említette a bankadót, a válságadókat, a hárompilléres nyugdíjrendszer újraszervezését, a tranzakciós adót, és szerinte pillanatok alatt máshol is meg fognak érkezni a munkahelyvédelmi akciótervek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06