Rengetett az IMF és az EU
Óriásit bukott a héten a BUX
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) kezdendő tárgyalásokkal kapcsolatos hírek befolyásolták a héten a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek részvényindexe, a BUX szerdán érte el mélypontját.
2012.01.08 08:27MTIAz év első kereskedési napján, elsősorban a kedvező európai hangulat miatt még szerény emelkedéssel zárt a BUX index, ugyanakkor üzletkötők már a hét elején felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány és az EU-IMF közötti tárgyalás körüli hírek fogják mozgatni a magyar részvénypiacot a következő időszakban, valamint hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban még erős a kétely a befektetők körében.
A keddi gyengélkedés után szerdán - az után hogy a londoni kereskedésben rekordot döntött a magyar törlesztéskockázat-biztosítási árazás, valamint történelmi mélypontra, 321 forint fölé gyengült a forint az euróval szemben - még rosszabb napot zárt a budapesti a piac, a BUX 2,44 százalékkal esett, az OTP pedig csaknem 7 százalékkal gyengült egy nap alatt.
A "megnyugvás" csütörtökön, Fellegi Tamás szavaival érkezett, az IMF-fel tárgyaló delegáció vezetője egyebek mellett azt mondta, hogy a kormány tisztában van a helyzet komolyságával és azzal, hogy mi a tétje az IMF-tárgyalásoknak, ezért határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Megerősítette azt is: a kormány kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val.
Ugyanakkor ezek a bejelentések is csak mérsékelni tudták a BUX veszteségét csütörtökön. Azt, hogy Magyarország célja az IMF-EU tárgyalások mielőbbi megkezdése és lezárása, pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály államtitkár társaságában találkozott Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével.
Utóbbit is pozitív fordulatként értékelték a piacon, és pénteken délután a forint annak ellenére is erősödni tudott, hogy aznap a Fitch Ratings is megvonta a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-osztályzatot Magyarországtól.
A cég által Londonban bejelentett lépés nyomán a magyar szuverén adósbesorolást a három legnagyobb nemzetközi hitelminősítő egyaránt a befektetésre nem ajánlott kategóriában tartja nyilván: a múlt év végén a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's is ebbe az osztályzati sávba sorolta át Magyarországot.
A leminősítés nem okozott pánikot a részvénypiacon, Orbán Viktor szavai pedig pozitívan hatottak a kereskedésre, így összességében - összhangban az európai indexek többségével - kis mínuszban zárt pénteken a BUX. A befektetők továbbra is az EU-IMF tárgyalásokkal kapcsolatos hírekre figyelnek.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a kormány tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, és meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet.
Fellegi Tamás előkészítő tárgyalásokat folytat január 11-én Washingtonban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a múlt héten 5,1 százalékot, 867 pontot esett, 16.107,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma jelentősen nőtt, 81,53 milliárd forint volt az előző heti 19,53 milliárd forint után.
Az OTP árfolyama a héten 8,02 százalékkal 2.960 forintra gyengült, míg az előző hetet 3.218 forinton zárta. A Mol árfolyama 6,05 százalékkal 16.300 forintra csökkent az előző heti 17.350 forint után A Magyar Telekom egy hét alatt 7,32 százalékkal 481 forintra gyengült. A Richter részvények ára 2,63 százalékkal 35.100 forintra nőtt.
Az Egis árfolyama a múlt héten 9,27 százalékkal 16.060 forintra gyengült, szemben az előző heti 17.700 forinttal. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.224,81 ponton zárt pénteken, így 4,08 százalékos csökkenést könyvelt el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06