Rossz évünk volt
Esett a tőzsde részvényforgalma és a BUX is 2011-ben
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2011-ben mintegy 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2010-ben, a BUX index értéke pedig egy év alatt 20,41 százalékkal esett.
2012.01.01 08:36MTIAz év utolsó kereskedési napján, december 30-án a BUX 16.974,24 ponton zárt, 4.353 ponttal alacsonyabban, mint 2010 december végén.
Az előző évben, 2010-ben a részvényforgalom kis mértékben, 8,6 százalékkal nőtt, a BUX index pedig lényegében stagnált, mindössze 100 ponttal zárt magasabban, mint 2009-ben.
A 2011-es év első négy hónapjában még emelkedett az index, májustól szeptember végéig viszont szinte folyamatosan gyengült. A BUX az éves maximumát április 7-én 24.451,38 ponton érte el, a legalacsonyabban pedig szeptember 26-án állt, 14.929,76 ponton. Októberben ismét kibontakozott egy emelkedés, de az év hátralévő részében már 18 ezer pont alatt mozgott az index értéke.
A vezető papírok közül egyedül a Magyar Telekom őrizte meg értékét, 519 forinton zárta a 2011-es évet, 3 forinttal magasabban a előző évi záróáránál. A Mol, az OTP, a Richter és az Egis is jelentős értékvesztést szenvedett el. Az OTP árfolyama egy év alatt 35,9 százalékkal, a Mol részvényeké 16,55 százalékkal esett. A Richter részvények 19,62 százalékkal, az Egis papírok 11,9 százalékkal értek kevesebbet 2011 végén, mint egy évvel korábban.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 652 ponttal, 33,82 százalékkal csökkent 2011-ben, 1.276,91 ponton zárta az évet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06