Az MNB volt elnöke szerint lehetséges...
Surányi: adóreform lehet a szociális biztonság veszélyeztetése nélkül
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke, a CIB Bank elnöke a Magyar Televízió M1-csatornáján A szólás szabadsága című műsorban úgy érvelt, hogy Magyarországon meg lehet valósítani az adóreformot a szociális biztonság veszélyeztetése nélkül is.
2008.04.21 06:37MTISurányi György abban hisz, hogy az adóreformot az állami kiadások visszafogása révén lehet véghezvinni, úgy, hogy 4-5-6 év távlatában az állami kiadásokat a GDP-hez mérten 1-2 százalékkal csökkentené a gazdaságpolitika. Surányi György egyenesen "lázálomnak" nevezte azt, hogy a szociális kiadásokat 2.000-2.500 milliárd forinttal kellene mérsékelni, mivel szerinte az összes szociális kiadása az államnak jelenleg hozzávetőleg 3.000 milliárd forintra rúg.
A volt jegybank-elnök szerint az elképzelhetetlen, hogy az állami kiadásokat, amelyek jelenleg a GDP-hez viszonyítva 48-49 százalékot tesznek ki, egyik napról a másikra 38-39 százalékra faragja le a gazdasági kormányzat. Véleménye szerint az adórendszeren belül is lehet mozgásteret találni a változtatásokhoz. Úgy vélte, hogy a termelést, illetve a gazdaság működését terhelő adókat csökkenteni kell, az adóztatást a fogyasztás felé kell elvinni.
Ami gyakorlatilag áfa-emelést is vonhat maga után. Surányi György kiemelte: az elmúlt másfél évben annak a következményeit nyögjük, hogy a megelőző 5-6 év során az állam úgy vállalt újabb állami szolgáltatásokat, kiadásokat, hogy azoknak nem volt meg a fedezetük adóoldalon. A volt jegybank-elnök szerint az adóreform megvalósítása azért is szükséges, hogy az ország visszatérjen arra a növekedési pályára, amelynek során a GP évi 3,5-4 százalék körül bővült.
Az euró bevezetését firtató műsorvezetői kérésre elmondta: az eurónak megvannak a maga előnyei, megvannak a maga hátrányai is, egy korábbi MNB-ben készült tanulmányt éles kritikával illetett, mert az csak az euró bevezetésének előnyeit mutatta be. Surányi György szerint nem csupán a nominális konvergencia, (azaz a maastrichti kritériumok teljesítése) fontos, hanem legalább ennyire szem előtt kell tartani a reálkonvergencia megvalósítását, azaz azt, hogy termelésünket közelítsük a fejlett nyugati államok gazdasági teljesítményéhez.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP platformja kritizálja az MDF "saláta adókoncepcióját"
- Fidesz: napi hatmilliárd forinttal nő Magyarország adósságterhe
- Az adó-és gazdasági javaslatokról kezdődött ötpárti egyeztetés
- Most már gyorsan romlik a globális adósminőség
- A MDF nemet mond a kormány internetadóval kapcsolatos előterjesztésére
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06