Adatvédelmi biztoshoz fordulhat

Munka törvénykönyve - a terhességi teszt miatt akadt ki Korózs Lajos

Korózs Lajos az adatvédelmi biztoshoz fordul, ha a munka törvénykönyvébe bekerül a terhességi teszt lehetősége a munkaadók számára.

2011.08.15 15:21MTI

Az ellenzéki szakpolitikus szerint a Fidesz-kormány nem képviseli sem a családok, sem a nők jogait, és már nem csak az európai uniós, hanem az ENSZ által megfogalmazott alapelvekkel is szembemegy.
    
A szülők alapvető emberi joga, hogy szabadon és felelősségteljesen meghatározzák gyermekeik számát és az érkezésük között eltelt időt - idézte az egyik alapelvet.
    
A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a jelenlegi munka törvénykönyve tartalmazza az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét, addig ez a passzus a minisztérium honlapjára felkerült tervezetből kimaradt.
    
Korózs Lajos szerint már jelenleg is nagy, mintegy 18-20 százalékos a különbség a férfiaknak és a nőknek - azonos munkáért - fizetett bérek között.

Jelezte azt is: a bérdifferencia egy gyerek esetén 18 százalék, kettő esetén 24 százalék, három esetén pedig 25 százalékot meghaladó, és a tervezet ezen a helyzeten tovább rontana.
    
Nem lehet egyszerre a munka vállalására ösztönözni és a munkaerőpiacról távol maradást támogatni - értékelte.
    
A szocialista politikus nyugat-európai tapasztalatokra hivatkozva arról beszélt, hogy a "a munka és a család, valamint a magánélet és a karrier hatékonyság- és termelékenységnövelő tényező".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.