Össztársadalmi szinten
MSZP: minden fórumon fel kell lépni a munka törvénykönyve ellen
Az MSZP a munka törvénykönyvének tervezete elleni széleskörű társadalmi fellépésre buzdít mindenkit, az ellenzéki párt szerint ugyanis a munkavállalók helyzetét rontó javaslatok ellen csak össztársadalmi szinten lehet fellépni.
2011.08.08 12:26MTIAz Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke hétfői sajtótájékoztatóján a tervezettel kapcsolatban a többi közt azt kifogásolta, hogy az lehetőséget adna a túlórák nem pénzben, hanem szabadidőben történő kompenzálására.
Gúr Nándor bírálta a délutáni pótlék elvételét és az éjszakai pótlék mértékének csökkentését is, valamint azt, hogy a munkavállaló az eddiginél kisebb arányban rendelkezhetne a szabadságának időpontjáról. A politikus elmondta azt is: a tervezet értelmében növekedne a munkavállalók kártérítési kötelezettsége akkor is, ha az általuk okozott kár nem szándékosság következménye.
Gúr Nándor kijelentette: jelenleg Magyarországon 100 ezerrel több a munkanélküli, mint a válságot megelőzően volt, és mintegy 3,7 millió ember él a létminimum alatti jövedelemből. Ennek ellenére a kormányzat szétveri a közfoglalkoztatás rendszerét, ami a jelenleg is szegénységben élők sokaságát taszíthatja a nyomor felé – mondta a képviselő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06