Az 1960-as évek óta vizsgálják a csapadékfajtákat
A jégesőben is nyüzsögnek a baktériumok
Jégesődarabok tanulmányozása során egy amerikai kutató rengeteg baktériumot talált azok magjában, ami alátámaszthatja azt az elméletet, amely szerint a baktériumok aktívan részt vesznek a csapadék kialakulásában, és azt terjeszkedésükre is felhasználják.
2011.05.31 21:31MTIA csapadékban, például hóban található mikroorganizmusokat az 1960-as évek óta tanulmányozzák. Ebben a vonatkozásban a leginkább emlegetett baktérium a Pseudomonas syringae, amelynek fehérjeburka körül szabályosan rendeződnek el a vízmolekulák. Ez az elrendeződés jégképződési gócként hat a szükségesnél jóval magasabb hőmérsékleten: a Pseudomonas syringae olyan hatékony ebben, hogy hóágyúkban is használják.
A természetben a baktérium körül kialakuló jégszemcsék felsérthetik a növények sejtfalait, lehetővé téve ezáltal a mikroba behatolását a sejt belsejébe.
2008-ban Brent Christner, az amerikai Louisianai Állami Egyetem kutatója jelentős számú baktériumot talált a Föld számos pontjáról származó hóban. Két évvel később a Montanai Egyetem munkatársa, Alexander Michaud vizsgált meg egy nagyobb jégverést követően az egyetem területén összegyűjtött jégesődarabkákat.
Kiderült, hogy a szemcsék külső rétegei viszonylag kevés baktériumot tartalmaztak, magjukban azonban nagy számban, az olvadékvíz egy milliliterében ezres nagyságrendben voltak jelen - mondta a kutató az Amerikai Mikrobiológiai Társaság konferenciáján a BBC hírportálja szerint.
A baktériumok úgynevezett biofilmként rakódnak a növények felületére, például az erdők lobkoronaszintjében. Onnan elpárologva a felhőkben végül sokkal magasabb hőmérsékleten is kiválthatják a csapadékképződést, mint ahogy más gócok - például korom vagy porszemcsék - tennék.
A konferencián szintén jelenlévő Christner szerint az eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a baktériumok bejutása a felhőkbe, csapadékfakasztásuk, majd visszajutásuk a talajszintre azért alakult ki evolúciósan, hogy segítse a mikrobák elterjedését.
Eddig is ismert volt, hogy a biológia valamilyen szinten hat az éghajlatra, de az, hogy ilyen közvetlen módon teszi, nemcsak lenyűgöző, hanem nagyon fontos új ismeret is - tette hozzá a kutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06