A televíziózás okít, de rugalmassá nem tesz
A majmok tanulnak a tévéből
Egy brit tanulmány szerint a csimpánzok is tanulnak a televízióból, de a tanultakat mereven, rutinszerűen alkalmazzák.
2009.07.06 07:25MTIA nagy-britanniai St. Andrews Egyetem kutatói egy csimpánzcsoportnak olyan videofelvételt játszott le, amelyben egy majom két műanyag csövet dug össze, majd ezzel a meghosszabbított szerszámmal távoli szőlőfürtöket kaparint meg. Néhány próbálkozás után számos állat átvette a módszert, és jutott így az áhított gyümölcshöz.
A televíziózás okít, de rugalmassá nem tesz - írják a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című szaklapban. Ha ugyanis az állatok a ketrecüktől különböző távolságra találtak élelmet, akkor is hajlamosak voltak összedugni a csöveket, ha az egyes részek egyedül is elegendőek lettek volna a zsákmány eléréséhez. Egy másik csimpánzcsoport, amely ugyanezt a módszert kísérletezgetéssel sajátította el, teljesen másképp viselkedett. Az állatok csak akkor illesztették össze a csöveket, ha a jutalomhoz az egyes elemekkel nem fértek volna hozzá - írta a Die Welt című német lap internetes kiadása.
A megfigyelés által történő társas tanulás gyorsan gyarapíthatja a majmok viselkedési repertoárját. Ha azonban a belátáson alapuló, célzott alkalmazásról van szó, semmi sem pótolhatja az önálló kísérletezgetést - vonták le a konklúziót a kutatók.