
A minisztereink önéletrajzai
Olvasóink elé tárjuk a kormány tagjainak eddigi életpályáját.
2002.05.24 12:11
Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter életrajza

A május 27.-én megalakuló MSZP-SZDSZ koalíciós kormányban Csehák Judit kapja az egészségügyi, szociális és családügyi tárcát.
Csehák Judit 1940. január 16-án született Szekszárdon. 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1964-1965-ben a Tolna Megyei Kórház segédorvosa volt. 1965-től nyolc éven át Fadd nagyközség körzeti orvosaként dolgozott. 1973-ban feladta gyakorló orvosi munkáját: két évig a Szekszárd Városi és Járási Tanács osztályvezető főorvosa, majd 1975-től az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete titkára volt. 1978-tól hat éven keresztül a Szakszervezetek Országos Tanácsánál dolgozott: a SZOT titkára, az elnökség tagja, majd a SZOT Szociálpolitikai Bizottságának elnöke volt.
1984 végén a Minisztertanács elnökhelyettese lett.
1987 decemberében átvette a szociális és egészségügyi tárca vezetését, amit 1990. május 23-ig, az Antall-kormány megalakulásáig látott el. Elnöke volt az Országos Egészségvédelmi Tanácsnak, az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottságnak és a Minisztertanács Tudománypolitikai Bizottságának is.
1967-1989 között az MSZMP tagja, 1985-től az MSZMP Központi Bizottságának, 1987-1989 között a Politikai Bizottságnak is tagja volt. 1989 októberében belépett a Magyar Szocialista Pártba, 1994-től 1996-ig a párt alelnöke volt.
Az 1990. évi választásokon az MSZP országos listájáról lett képviselő, 1994-ben pedig egyéni mandátumot szerzett Veszprémben. 1994-1998-ban az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke volt.
1994-től 1997-ig a Fraternité Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöki tisztét látta el. 1998-ban visszavonult a politikától.
2002 elején Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje felkérte a folytatásra, s a tavaszi választásokon a párt országos listájáról jutott a parlamentbe.
Férjezett, két gyermeke van.
![]() | ![]() |
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06