
A minisztereink önéletrajzai
Olvasóink elé tárjuk a kormány tagjainak eddigi életpályáját.
2002.05.24 12:11
Kovács László külügyminiszter életrajza

A május 27.-én megalakuló MSZP-SZDSZ koalíciós kormányban Kovács László kapja a külügyi tárcát.
Kovács László 1939. július 3-án született Budapesten.
1957-1966 között vegyésztechnikusként a gyógyszeriparban dolgozott. 1968-ban - munka mellett - a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán szerzett diplomát.
1966-tól tíz éven át az ifjúsági mozgalomban dolgozott, 1975-től az MSZMP KB apparátusának munkatársa, 1983-tól a külügyi osztály helyettes vezetője, 1986-tól külügyminiszter-helyettes, 1989-1990-ben külügyi államtitkár volt.
1983-1989 között az MSZMP tagja, 1989-ben az MSZMP KB tagja, 1989 októberében a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, 1990-től 1998-ig az MSZP Országos Elnökségének tagja, 1990-1994-ig a párt ügyvivője volt.
Az 1990. évi választásokon pártja országos listáján, 1994-ben és 1998-ban Győr-Moson-Sopron megye területi listáján, 2002-ben budapesti területi listáján szerzett mandátumot az Országgyűlésben. 1990-1994 között a parlament külügyi bizottságának tagja, 1993-tól egy éven át elnöke volt.
1994-1998 között a Horn-kormány külügyminiszterként tevékenykedett.
1994-1995-ben egy évig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) soros elnöke volt. 1997 elejétől a Szocialista Internacionálé közép- és kelet-európai bizottságának társelnöke. 1998. január 5-én az Európa Tanács Bölcsek Tanácsának tagjává választották.
1998-tól az MSZP frakcióvezetője, 2000-től frakcióvezető-helyettese volt. 1998. szeptember 5. óta az MSZP elnöke.
Számos cikke, tanulmánya jelent meg külpolitikai és biztonságpolitikai témákról. Rendszeres előadó több hazai és külföldi egyetemen, kül- és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó kutató intézetnél, nemzetközi társaságnál.
Nős, egy leánya van.
![]() | ![]() |
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06