Bobby Brownnak a család üzent
Kitiltották Whitney férjét a temetésről és lánya életéből is
Nemkívánatos személynek minősítették Bobby Brownt, aki nemcsak a hétvégén hirtelen elhunyt Whitney Houston temetéséről lett ezáltal kitiltva, de lányához sem engedik őt.
Whitney Houston - 48 évesen halt meg - képek életéről
Attól tart Whitney Houston családja, hogy a tragikusan elhunyt énekesnő volt férje, Bobby Brown csak azért szeretne közel kerülni közös lányukhoz, hogy rajta keresztül rátehesse kezét a sztár vagyonára. Whitney egyetlen és kizárólagos örököse azonban a család tudomása szerint a 18 éves Bobbi Kristina, és az elmúlt napokban mindent elkövettek azért, hogy az anyját elveszítő lány még véletlenül se találkozzon vagy vegye fel más módon a kapcsolatot apjával.
Bobby a hét elején próbálta először meglátogatni a lányt, aki anyja halálhírére összeomlott és kórházba került, majd rögtön a hazaengedése után újra mentő vitte kórházba, miután Whitney példáját követve gyógyszereket vett be és alkoholt ivott rá. A család aggodalma tehát érthető, de azt is elmondták a sajtónak, hogy félnek tőle: Bobbynak az énekesnő házára fáj a foga, ami jelenleg mintegy 20 millió dollárt ér, de év végére akár meg is duplázódhat az ára.
A Houston família viszont nem éri be ennyivel: nem hivatalos úton már megüzenték Bobbynak, hogy tartsa távol magát a gyászszertartástól is. Jó okuk van rá: feltételezésük szerint ő tehet arról, hogy Whitney rossz útra tért, rajta keresztül vált rabjává a kábítószereknek és Bobbi Kristina drog- és alkoholfüggőségéről is ő tehet - legalábbis a család így gondolja.
Bár Bobby tisztában van az ellene irányuló családi gyűlölettel, mindent el akar követni azért, hogy elássák a csatabárdot a lánya kedvéért.
A temetésre egyébként szombaton kerül sor, a rajongók csütörtöktől róhatják le tiszteletüket az énekesnő ravatalánál. Whitney Houston holttestére vasárnap találtak rá a Beverly Hotelben kivett lakosztályában, ahol a hétvégi Grammy díjátadó gála alkalmából vendégeskedett.