Rá emlékeznek a Grammy-gálán
Képek életéről és haláláról: Whitney Houston már biztos nem lesz ott
Többek között Jennifer Hudson tiszteleg a vasárnap esti Grammy zenei díjátadó gálán a szombaton váratlanul elhunyt Whitney Houston emléke előtt. Közben számos híresség is megemlékezett az egykor csodálatos hangú Houstonról.
Whitney Houston - képek életéről és haláláról >>>
Ken Ehrlich, a Grammy executive producere elmondta: úgy szerkesztik át a Grammy-ceremónia műsorát, hogy méltóképp róhassák le tiszteletüket a 48 éves korában elhunyt, sokszoros Grammy-díjas énekesnő előtt.
A korábbi tervek szerint Houston is részt vett volna az Amerikai Lemezakadémia díjátadó ünnepségén, annak előestéjén, szombaton pedig a Beverly Hilton hotelben lépett volna fel mentora és felfedezője, Clive Davis koncertjén.
Houstont helyi idő szerint szombat délután találták holtan a Beverly Hiltonban lévő lakosztályában. A holttestét később átszállították a halottasházba. A Los Angeles megyei halottkém hivatala szerint egyelőre folyik az információk gyűjtése az énekesnő halálával kapcsolatban, és sor kerül majd a boncolásra is. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mi okozta a halálát.
Houston hirtelen halála éppúgy megrázta a világot, ahogy Michael Jacksoné, aki 50 évesen 2009 júniusában hunyt el különböző nyugtatók és műtéti altató túladagolása következtében. Immár ő is bekerült abba a sorba, amelyben olyan csodálatos előadóművészek szerepelnek, mint Elvis Presley, Amy Winehouse vagy Jackson, akiknek életét magánéleti problémáik, az ital és a gyógyszerek, illetve kábítószerek szabták rövidre.
A lemezproducer Clive Davis, aki a nyolcvanas évek elején fedezte fel egy éjszakai klubban, majd pályafutása számos csúcspontját, de mélypontjait is végigkövette vele, Houstonnak szentelte a szombat esti koncertet. Mint a fellépők - többek között Tony Bennett, Dr. Dre, Mary J. Blige és Jennifer Huston - előtt elmondta: lesújtotta a veszteség, mert Houston sokat jelentett neki. "Tele volt élettel, nagyon várta a mai estét. Szerette a zenét és ezt a zenének szentelt estét is" - fogalmazott, majd hozzáfűzte: "Whitney azt akarta volna, hogy szóljon a zene".
A koncert előtt Davis kérésére egy perces csönddel adóztak az énekesnő emlékének.
Aretha Franklint, Houston keresztanyját is letaglózta a halálhír. "Annyira lesújtó és hihetetlen. Nem bírtam felfogni, amikor a tévé képernyőjén átfutó hírt megláttam" - jelentette ki rövid közleményében.
Neil Portnow, az Amerikai Lemezakadémia elnöke szerint Houston minden idők legjobb popénekesei közé számított, aki három évtizedes pályafutásával rendívül jelentős zenei örökséget hagyott maga után.
Énekesi karrierje csúcsán Houston volt a zenei ipar királynője. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig felvételei a világ legkelendőbb albumai közé tartoztak. A közönséget lenyűgözte bámulatos hangja. Nagy hatással volt generációja olyan fiatalabb énekeseire Christina Aguilerától egész Mariah Carey-ig. Sikerei a zenei világból a filmvilágba röpítették, ahol 1992-ben a Több mint testőr című produkcióval nyerte el a közönség tetszését.
Volt férje, Bobby Brown szombaton éppen egy mississippi koncertfellépés előtt értesült Houston haláláról. Mint a rajongók előtt a műsor befejezésekor elmondta: nagyon nehéz volt színpadra lépnie. "Szeretlek Wh
Kapcsolódó írások:
- Ilyen volt ő: emlékezzünk együtt Whitney Houstonra!
- Tragédia: meghalt Whitney Houston
- Ciki képek: pasijának akart tetszeni Whitney az "alj-mutogatással?:"
- Hoppá: Bilincsbe verve vitték el Whitney Houston lányát!
- Megdöbbentő képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
- Durva képek: csúnyán elhízott Whitney Houston
- Meghökkentő képek: Hamarosan szétfolyik Whitney Houston?
- Tajvani, férfi, mégis úgy énekel, mint Whitney Houston fénykorában
- Képek - Kórházba került Whitney Houston
- Borzas kép: Whitney Houston megdöbbentő külsővel sokkolta rajongóit!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06