Népzenei együttesek, szerb művészek
Magyar kulturális napok Újvidéken
Komolyzenei koncerteket tartanak, népzenei együttesek, magyarországi szerb művészek is föllépnek Újvidéken (Novi Sad), a Vajdaság központjában a MadjArt 2010 - Magyar kulturális napok rendezvénysorozatán május 14. és 19. között.
2010.05.06 09:55MTIA Budapesti Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekara nem hivatalos nyitányként szombaton Rossini Stabat Mater című egyházzenei művét adja elő a Mária Neve Nagytemplomban Újvidéken.
A karvezető Bakonyiné Marton Katalin és Joóné Balogh Enikő, az együttest Benyus Sándor vezényli - mondta el az MTI-nek a fesztivál koordinátora, a belgrádi magyar nagykövetség nevében Szentgyörgyi Klára oktatási és kulturális szakdiplomata. A többi rendezvényt május 14. és 19. között tartják, párhuzamosan a hagyományos újvidéki mezőgazdasági vásárral, amelyen Magyarország lesz a kiemelt partner - tette hozzá a szakdiplomata. Az Égtájak Iroda a Miniszterelnöki Hivatal és a Vajdaság kormányának támogatásával szervezi a fesztivált, társzervezőként a zentai Magyar Művelődési Intézet és az újvidéki Egyetemi Művelődési Intézet vesz rész a kulturális seregszemle lebonyolításában. A hivatalos program május 14-én a Concerto Budapest hangversenyével kezdődik. A zsinagógában Erkel, Liszt és Bartók művei csendülnek fel, a karmester Selmeczi György lesz, közreműködik Vizin Viktória és Kovács István operaénekes. Szombaton a Szerb Nemzeti Színházban vendégszerepel a Magyarországi Szerb Színház Albee Nem félünk a farkastól című drámájával, a Pesti Színház pedig Bartis Attila Romlás című darabját adja elő az Újvidéki Színházban. Bemutatkozik az újvidékieknek a Honvéd Táncszínház Fekete-piros című előadásával, lesz Kaláka koncert, énekel Sebestyén Márta, föllép a Budapest Klezmer Band, a Városháza dísztermében Érdi Tamás zongoraművész Chopin műveket játszik.
Újvidék belvárosában, a Sétáló utcában többek között fellép a Fonó együttes, a Molnár Dixieland Band, Rúzsa Magdi énekes együttesével és lesz rendhagyó prímástalálkozó is, míg a vásárvárosban többek között vajdasági magyar néptáncegyüttesek, a Garden Quartet, a Pécsi Fúvósok lépnek közönség elé. Ott lesz látható Kaiser Ottó fotóművész Magyarország ezer csodája című kiállítása.
Pécs, mint Európa Kulturális Fővárosa külön standon mutatja be a Zsolnay gyár fiatal tervezőinek ékszereit és magyar gasztronómiai kóstolót is tartanak a Magyar Turizmus Zrt. standján - sorolta Szentgyörgyi Klára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06