Visszatérő decibelkirályok, népzene, meg minden
Roots Manuvától a Csíkig: négy nap a Hegyalján
- "Mi vagyunk a Motörhead és rock n' roll-t játszunk." - a banda szerény koncertnyitó-mondata idén a Hegyalja Fesztiválon hangzik majd el.
2010.04.22 17:18ma.huA visszatérő decibel-királyok mellé először hegyaljázók is érkeznek: a Roots Manuva a brit hip-hopban vált legalább annyira alappá, mint Lemmy Klimster csapata a metállá gyorsított rock n’ rollban. Budapest Bártól kezdve, a Csík Zenekaron át egészen a klasszikus Tankcsapdáig a hazaiak sem maradnak ki a július 14-től 18-ig tartó pörgésből.
A jubileumi Hegyalja magasra tette a lécet és a tervek szerint idén még nagyszerűbb lesz a feszt, mint tavaly. Legenda-e vagy nem, nem tudjuk, de a madarak azt csicseregték, hogy Lemmy forszírozta a nyári fellépést a Hegy’-en, azzal érvelve, hogy innia kell még abból a remek borból, ami Tokajban, a Hegyalja Fesztivál otthonában készül – bízunk benne, hogy Magyarország-képük nem túl egyoldalú, hiszen a csapat itthon csak a Hegyalján szerepelt eddig is. A négy év után visszatérő banda várhatóan újabb tokaji sebességrekordot állít fel a rock n’ roll terén: friss Motörizer albumuk és a közel 35 éves szakmai tapasztalat jó alap a gyorsuláshoz. Roots Manuvát a londoni The Times a városi Anglia hangjának nevezte, olyan hangnak, ami „a lepukkant utcák sarkaitól egészen a legnagyobb arénákig sodorja a hallgatót”. Idény nyáron kiderül, hogy a Tisza-parton elég-e a tér a londoni hip-hop vezéregyéniségének, aki nem régen idézte fel, hogyan ragadta meg a soundsystemek világa: kisgyerek-korában lenyűgözték az egymásra pakolt, gyerekszemmel hatalmas hangfalakból áradó tiszta basszusok.
A tíz éve alkotó Roots Manuva nevéhez olyan klasszikusok kötődnek, mint a Colossal Insight, vagy a Witness (1 Hope), de a Yellow Submarine-hez is jó érzékkel nyúlt. Jazzből nu-jazz lesz a Hegyalján: a Herbaliser fellépése igazi finomsággal kecsegtet. A gondosan összerakott alapokra Jake Wherry és Ollie Teeba londoni zenészek a klasszikus jazz legjobb pillanatait pakolják rá.
Az eredmény igazi, új világokba ragadó zene, amihez nincs is jobb kiegészítő, mint egy tökéletes naplemente a Tisza felett. Az 1997-es Blow your headphones album a CD/MP3 gyűjtemények kötelező darabjává vált mára és a londoni duó 2008-as, Same as it never was albuma is hozza a szintet.
De nem csak a londoniak jeleskednek majd a Hegyalján: a vidám és gyors zenék kedvelői igazi különlegességre bukkanhatnak Tokajban: a finn Disco Ensemble-t felületesen punk és indie rock között egyensúlyozó csapatnak könyvelhetnénk el, de inkább ne tegyük: a júliusi tokaji felhozatal egyik legvidámabb és legenergikusabb fellépőjéről beszélünk. Idei friss albumukat a Hegyaljára is hozzák, de a 2005-ös We might fall apart sláger a FIFA ’08-ból is ismerős lehet.
A német Blind Myself-ként emlegetett Illdisposed és a hazai, bár jelenleg Berlinben állomásozó Ektomorf is azt garantálják, hogy nem csupán a Motörhead teszi magasra a lécet a Hegy’ metál felhozatalában.
A tapasztalatok szerint mindkét banda őrületes bulit csinál napszaktól függetlenül: mindegy nekik, hogy éjjel 1 vagy délután 4 – a metálhívők Tokajra is követik őket. Ritkán látni olyan metálrajongó-közösséget, ami egy-egy Ektomorf koncertre gyűlik össze.
A HAZAIAK KÖZÖTT IS CSEMEGE: TÁTRAI BAND
Az itthoni muzsikusok számára már alap a Hegy’ júliusban: a Tokajban fesztiválozók közül Tankcsapda és a Quimby nem maradhatnak ki. Tankcsapda nélkül talán nem is lehet Hegyalja: Lukács Laci csapatának csoportképét a szervezőknek lassan be kéne szerkeszteniük a fesztivál logójába. Akik fülbemászó dallamokra vágynak, megkapják az adagjukat az idei tokaji nyárban: a Budapest Bár teljes létszámban vesz részt a Hegy’-en, és Péterfy Bori is hozza szerelmes bandáját és új albumát. Ha a dallamok mellé talpalávaló is kell, akkor a nagyszerű Csík Zenekar koncertjét sem érdemes kihagyni – hátha ismét Lovasi András is felbukkan a hegedűk között.
Erre egyébként van esély, hiszen a Kiscsillag és a Kispál és a Borz is emeli a nyári zenei találka színvonalát.
A Hegyaljások idén nyáron a blues rajongóknak készültek meglepetéssel: ha a Herbaliser a zene a Tisza feletti naplementéhez, akkor a Tátrai Band az, amitől tökéletes lesz a folyóparti nyári éjszaka, amihez a kitűnő tokaji bor dukál. A hazai zene legendás muzsikusai nem véletlenül választották egyetlen nyári fellépésük helyszínéül a Hegyalja Fesztivált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06