Könnyű megingatni a stabilitást

Szíria: szakértők szerint a zavargások átterjedhetnek Libanonra is

Elemzők úgy vélik, a szíriai zavargások bármikor átterjedhetnek a szomszédos Libanonra is, miután Damaszkusz azzal vádolta meg a nyugatbarát libanoniakat, hogy támogatják a szíriai tüntetőket.

2011.05.01 15:29MTI

"A puszta tény, hogy a szíriai belügyekbe való beavatkozással vádolják a libanoni feleket, a libanoni helyzet destabilizálásának veszélyével jár, legyenek megalapozottak vagy sem a tüntetők pénzelésére és felfegyverzésére vonatkozó vádak" - jelentette ki Gaszan Azzi, a libanoni egyetem politikatudományok professzora.
   
"Ez kísérlet lehet arra, hogy a válságot egy másik országra is kiterjesszék" - tette hozzá.
   
Damaszkusz és Bejrút viszonya eléggé viharos. A polgárháború (1975-1990) kellős közepén Szíria csapatokat küldött Libanonba, ahol a Rafík Haríri volt kormányfő ellen 2005-ben elkövetett merényletet követő kivonulásukig maradtak.
   
A két ország közötti hivatalos diplomáciai kapcsolatokat csak 2008-ban újították fel, és Iránhoz hasonlóan Szíria is támogatja a Hezbollah síita mozgalmat.
   
Szíria azzal vádolta az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia támogatását élvező Szaad Haríri miniszterelnök táborát, hogy támogatja a Baasz párt 48 éves uralmának véget vetni kívánó tüntetőket.
   
Szakértők szerint a vádaskodások a zavargások Líbiára való átterjedésének előjelei.
   
"Könnyű megingatni a stabilitást Libanonban: itt minden vita szektariánus konfliktusba torkollik, amelyben érintettek az arab országok, Irán, Törökország, valamint több nyugati ország, így Franciaország és az Egyesült Államok is" - vélte Azzi.
   
A szíriai televízió közvetítette egy "terrorista csoport" három tagjának "vallomását", aki azt állította, hogy pénzt és fegyvereket kapott Dzsamal Dzsarrától, Haríri Jövő Mozgalma tagjától a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszer ellene harchoz.
   

A Hezbollah televíziója, az al-Manar szerint a szíriai hatóságok kábítószert, pénzt és fegyvereket koboztak el hét, Észak-Libanonból Latakiába tartó hajó fedélzetén, a hét vízi jármű a Damaszkusz gyanúja szerint kapcsolatban állt a Jövő Mozgalmával. Szíria libanoni nagykövete vizsgálatot követelt az ügyben.
   
"Még ha nincs is rá bizonyíték, nem állíthatom, hogy hajánál fogva előráncigált lenne az a feltételezés, hogy a fegyvereket és a kézpénzt szaúdi segítséggel csempészik Libanonból Szíriába" - ismerte el Karim Makdiszi, a bejrúti Amerikai Egyetem politikatudományok professzora.
   
A professzor szerint azonban a határon átjutó segítség nem lehet elég jelentős ahhoz, hogy kulcsszerepet játsszon a szíriai eseményekben. "Ezek túlzó elképzelések, amelyek főleg a Hezbollah és Haríri közötti játszmában játszanak szerepet".
   
Észak-Libanonba több száz szíriai menekült a Tell-Kakahban dúló erőszak elől. Libanonban is tartottak tüntetéseket Aszad mellett és ellen, időnként a rendvédelmi erőknek kellett szétválasztani a két tábort.
   
"Szíriának előbb a határain belüli vérfürdőt kellene leállítania, mielőtt kitalált hazugságokat terjeszt, amelyekkel csak árnyékot vet a kormányára" - vélte Okab Szakr parlamenti képviselő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.