Kikiáltották a független Kosovot

Létrejött a független Kosovo - az események összefoglalója

Kosovo, a volt dél-szerbiai tartomány vasárnaptól önálló állam - a pristinai parlament rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította függetlenségét. A törvényhozás 109 albán tagja egységesen döntött, a 11 szerb képviselő közül egy sem volt jelen az ülésen.

2008.02.17 20:13MTI

Kosovo megszületett

A kézfelemeléses határozathozatal után a jelenlévők egyenként, név szerinti szólításra előlépve aláírták a pergamenre írt függetlenségi nyilatkozatot, hogy utána kezet fogjanak Jakup Krasniqi házelnökkel, Fatmir Sejdiu államfővel és Hashim Thaci miniszterelnökkel.

A délután háromkor kezdődött ülésbe - az előzetes hírekkel ellentétben - az már nem fért bele, hogy a Kosovo ellenőrzött függetlenségére vonatkozó Ahtisaari-tervből fakadó törvényeket is elfogadjanak. A honatyák csupán az állami címerről és az állami lobogóról határoztak.

Az állami lobogó alapszíne kék, aranysárgában szerepel rajta Kosovo térképe, s fölötte hat fehér csillag, amelyek az új országban élő különböző népeket jelképezik. Sajátossága a zászlónak, hogy csak és kizárólag állami jelkép - hivatalosan így is nevezik -, mert a Kosovo lakosságának 90 százalékát kitevő albánok továbbra is a fekete sasos vörös albán zászlót tekintik nemzeti lobogónak.

Amennyiben a népakarat és a közhangulat bármit is számít nagypolitikai kérdésekben, Kosovo függetlenségét már a vasárnap kora délután kihirdették. Pristina központját óriási tömeg árasztotta el, a gépkocsikat - még a taxikat is - kilométerekkel előtte leállították, elterelték. A városközpontba gyalog, a sűrű tömegen átvergődve bejutni is felért egy kalandos túrával.

A Pristina szívében lévő Grand Hotelben kialakított nemzetközi sajtóközpont ennek ellenére zsúfolásig megtelt Fatmir Sejdiu államelnök, Hashim Thaci kormányfő és Jakup Krasniqi parlamenti elnök késő délutáni sajtóértekezletére.

Az ország három legfőbb közméltóságának ünnepi nyilatkozataiban - kérdésekre nem adtak lehetőséget - két téma dominált: a Kosovo függetlenségétől megrémült szerbek nyugtatgatása, és az európai jogállamiság eszméjének átültetése a mindennapi gyakorlatba.

A következő hetekben és hónapokban nemzeti prioritás lesz Kosovo számára, hogy teljes mértékben végrehajtsa az Ahtisaari-terv előírásait - ígérte Fatmir Sejdiu államfő, hozzátéve, hogy a pristinai törvényhozás nagyon hamar elfogadja az ország alkotmányát, amelybe beépítik a volt finn elnök, az ENSZ-főtitkár kosovói főmegbízottja összes javaslatát.

Hashim Thaci arra helyezte a hangsúlyt, hogy lezárult Kosovo Szerbiától való elszakadásának a folyamata, s ettől kezdve minden energiát az új, nemzetiségi összetételét tekintve rendkívül sokszínű állam építésének kell szentelni. A sokszínűség ugyanis erőt és előnyt jelent - mondta, biztonságot és szebb jövőt ígérve a Kosovóban maradt szerbeknek. Jakup Krasniqi, az UCK, a Kosovói Felszabadítási Hadsereg szóvivőjéből lett házelnök ugyancsak egy konszolidált állam képét vetítette előre. Az ENSZ-tagállamok körébe tartozónak nevezte Kosovót, amelyet - sok tagállam ellenkezése miatt - valószínűleg még sokáig nem vesznek fel a világszervezetbe.

[1/2]next
  1. Kosovo megszületett
  2. Magyar reakciók

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.