A résztvevők kétharmada támogatta

Igent mondtak az írek a lisszaboni szerződésre

Az Európai Unió reformszerződéséről másodszor kiírt ír népszavazáson a részvevők kétharmada támogatta a dokumentum elfogadását - jelentette be szombaton az ír választási bizottság a szavazatok összeszámlálása után.

2009.10.03 19:00MTI - Fotó: MTI

Beszámolója szerint a pénteki referendumon a mintegy hárommillió választópolgár 58 százaléka járult az urnák elé, akiknek 67,1 százaléka támogatta voksával a lisszaboni szerződés elfogadását.

Ez éles ellentétben áll a tavaly júniusi, kudarccal zárult első referendummal, amelyen 51 százalékos részvételi arány mellett a "nem" szavazatok - nagy meglepetésre - 53,4 százalékos többségbe kerültek.

A 43 írországi választókörzetből mindössze két - északnyugati - körzetben kerültek többségbe a szerződést elutasító voksok. Harmincegy olyan körzetben, amelyben tavaly a "nemek" voltak többségben, most az "igen" szavazatok túlsúlyát regisztrálták, a változás aránya helyenként jelentős volt.

A főváros, Dublin déLnyugati részén fekvő munkáskerületben, a szerződés elutasítóinak fellegvárában például tavaly a népszavazáson részt vevők 65 százaléka még elutasította a lisszaboni szerződést, idén viszont már 59 százalékuk támogatta.

Legnagyobb arányban egy észak-dublini körzetben győztek a reformszerződés hívei, ahol az "igen" szavazatok aránya 82 százalékos volt.

Az ír népszavazás eredménye segíthet abban, hogy ismét sínre kerüljön az Európai Unió azon ambiciózus teve, hogy a reformszerződéssel áramvonalasítsa döntéshozatali mechanizmusát.

A lisszaboni szerződést mind a huszonhét uniós tagállamának el kell fogadnia, de egyedül Írországban kötelező népszavazást kiírni róla.

Dublin a tavalyi kudarc után - különböző engedményekért cserébe - beleegyezett abba, hogy újabb referendumot tartsanak.

Európai vezetők szombaton túlnyomó többségében elégedetten nyilatkoztak a második ír népszavazásról, amelynek eredménye nyomást gyakorol Csehországra és Lengyelországra, hogy a többi tagország példáját követve sorakozzanak fel a reformszerződés támogatói mögé.

A lengyel elnöki hivatal vezetője az "igenek" győzelmét előrevetítő ír népszavazási részeredmények ismeretében szombaton már be is jelentette: Lech Kaczynski államfő is "haladéktalanul" alá fogja írni a dokumentumot.

A lengyel törvényhozás mindkét háza már tavaly elfogadta az EU reformszerződését.

Kaczynski azonban - Írországra hivatkozva - a hazai és külföldi felszólítások ellenére mindmáig halogatta a dokumentum aláírását. Václav Klaus cseh elnök viszont nem tartja jónak, hogy Írországban megismételték a lisszaboni szerződésről szóló népszavazást.

Klaus ellenzi a lisszaboni szerződést, s a dokumentum aláírását eddig elutasította. Az írországi népszavazás eredményét Klaus nem kommentálta.

A brit konzervatívok pedig továbbra sem tettek le a lisszaboni szerződés kisiklatásáról: az ír referendum után továbbra is látnak módot a nagy-britanniai népszavazás megtartására.

Ez az EU-szerződés szinte biztos bukását jelentené, mert a felmérések szerint a brit választók kétharmada elutasítja a dokumentum törvénybe iktatását.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.