Tiszta vizet a pohárba
Alkotmánymódosítás: a kormány válaszolt Brüsszel kérdéseire
Magyarország válaszolt arra a három adminisztratív jellegű levélre, amelyet majdnem egy hónappal ezelőtt küldött Budapestre az Európai Bizottság az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos vitatott rendelkezések tisztázásának érdekében.
2013.05.30 14:33MTI
Egy diplomáciai forrás a nap folyamán úgy fogalmazott, hogy Magyarország hat nappal ezelőtt, jóval az e hétvégi határidő lejárta előtt válaszolt a bizottság minden kérdésére.
Pia Ahrenkilde Hansen, a bizottság szóvivője is ezt megerősítő nyilatkozatot tett, azt mondta, a múlt hét végén kapták kézhez a magyar választ. Annak tartalmával kapcsolatban viszont a szóvivő egyelőre nem tudott nyilatkozni. Mint mondta: a bizottság egyelőre tanulmányozza, elemzi a magyar kormány válaszait, és ha ezzel végeztek, tudatni fogják, mire jutottak.
Brüsszel május elején három ügyben küldött "adminisztratív" levelet Magyarországra, amelyben a módosított alaptörvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatos kérdéseit fogalmazta meg.
A bizottság az Országos Bírósági Hivatal elnöke ügyáthelyezési jogkörével, az Európai Bíróság esetlegesen elmarasztaló ítéleteiből fakadóan kivethető különadóval és a politikai hirdetéseknek az európai parlamenti választások kampányában való közzétételének korlátozásával kapcsolatban volt kíváncsi a magyar kormány "véleményére".
Kapcsolódó írások:
- Ponta: az alkotmány is szentesítheti, hogy a romániai magyarok az ország részei
- Orbán: az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak
- Az Ab elutasította az ombudsman indítványát
- Ab-elnökök: határozott alkotmánybíráskodás szükséges
- Felháborodott a CÖF, bírálja a Tavares-jelentést
- PM: a Fidesz ne rombolja tovább az alkotmányos rendszert!
- LMP: "puha vétónak" tartják Áder döntését
- Rogán állítja: politikai célzatúak a nemzetközi támadások
- Kormányszóvivő: a Tavares-jelentés tele van tárgyi tévedésekkel
- Nem Magyarországról szól a Magyarországról szóló jelentés? - kettős mérce vagy értékvédelem?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06