A holttestekkel együtt vitték

Halottaskocsit loptak - börtön lett a "jutalmuk"

Kettőtől négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy lengyel bíróság három férfit, aki tavaly októberben hamvasztásra váró holttestekkel együtt lopott el Németországból egy halottaskocsit és további két járművet.

2013.05.27 20:22MTI

Az illetők tavaly 12, hamvasztásra váró holttesttel együtt vittek el egy kisteherautót és további két gépjárművet egy kegyeleti fuvarozással foglalkozó német cég Berlinhez közeli telephelyéről. 

Mivel a nyomok keletre vezettek, Lengyelországban le is tartóztattak akkor két büntetett előéletű személyt. Azóta a bűncselekmény más résztvevői is rendőrkézre kerültek. 

Egy poznani bíróság hármukat kettőtől négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélte. A bíróság kimondta, hogy a tettesek nem tudták, hogy az általuk ellopott teherjárművön hamvasztásra szállítandó holttesteket tartalmazó koporsók voltak.
 
Az ítélet nem jogerős. Korábban 11 havi elzárásra ítélték az ügy negyedik szereplőjét, egy ötödik bűntársukat pedig még keresik a hatóságok. 

A német rendőrség kezdettől "lengyel szálra" gyanakodott a bűnügyben, mert - mint mondták - a Berlin térségéből ellopott autókat majdnem mindig keletre viszik, s mivel Lengyelország gyakran csak tranzitállomás, még azt sem zárták ki, hogy az eltűnt holttestek például Litvániába vagy Oroszországba kerültek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.