"Igazság a rácsok mögül"
Timosenko az interneten jelenteti meg börtönnaplóját
Az "Igazság a rácsok mögül" című írásában Timosenko saját elmondása szerint az ügyészek és a börtönőrök becstelenségéről ír, amelyeket megtapasztalt.
2013.05.21 18:15MTI
Az interneten jelenteti meg börtönnaplóját Julija Timosenko bebörtönzött ukrán miniszterelnök, első írását az Ukrajinszka Pravda internetes hírportál közölte le.
Az "Igazság a rácsok mögül" című írásában Timosenko saját elmondása szerint az ügyészek és a börtönőrök becstelenségéről ír, amelyeket megtapasztalt.
"Elbeszéléseimben szeretném bebizonyítani a társadalomnak, hogy nálunk nincsenek ügyészek, rendőrök, bírák, azaz jogaink és életünk védelmezői. Csak sakálok vannak, akik az általuk elkövetett bűncselekmények miatti felelősségre vonás elől rangfokozataik mögé bújnak, és arra használják hatalmukat, hogy jogainktól megfosszanak bennünket" - írta a bebörtönzött ellenzéki politikus.
Timosenko a naplóját oknyomozó írásnak nevezte, amelyet ügyvédeinek segítségével próbál a közvélemény elé tárni.
A volt kormányfő ellen - aki jelenleg hétéves börtönbüntetését tölti a 2009-es orosz-ukrán gázmegállapodás miatt, és a kelet-ukrajnai harkivi vasutas kórházban rabként kezelik gerincbántalmai miatt - még két eljárás van folyamatban.
Kedden ismét nem volt hajlandó megjelenni a harkivi bíróság előtt, ami miatt immár sokadszorra halasztották el a tárgyalását. Ebben az ügyben adócsalással és sikkasztással vádolják, amelyeket állítólag 1996 és 2000 között az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű vállalat vezetőjeként követett el. Az év elején a főügyészség újabb vádat emelt ellene, eszerint ő volt az egyik megrendelője Jevhen Scserbany donyecki parlamenti képviselő és üzletember 1996-ban történt meggyilkolásának. Timosenko eddig a két újabb per egyik tárgyalásán sem jelent meg.
Kapcsolódó írások:
- Ukrajna nem kíván fellebbezni a Timosenko-ügyben
- Önkényes volt Timosenko fogva tartása Strasbourg szerint
- Ügyvédje Julija Timosenko azonnali szabadon bocsátását követeli
- Brüsszel már nem követel Kijevtől kegyelmet Timosenkónak
- Ezrek tüntettek az Ukrajnában Timosenko szabadon bocsátásért
- Timosenko már nem az egészségére hivatkozik
- Az ukránok háromnegyede nem hisz Timosenko vétkességében
- Timosenko védőjét megfosztanák mandátumától
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06