Hadgyakorlat vagy kísérlet - találgatnak
Észak-Korea most már mindennap újabb rakétát fog kilőni?
A hétfői volt sorrendben már a harmadik nap, amikor Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.
2013.05.20 10:58MTI
Újabb két rakétát lőtt ki hétfőn Észak-Korea - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség meg nem nevezett szöuli kormányforrásra hivatkozva.
A két rakétát - amelyek ezúttal is rövid hatótávolságúak volt - Észak-Korea keleti partvidékéről indították a Japán-tenger irányába. A hétfői volt sorrendben már a harmadik nap, amikor Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki. Vasárnap egy, szombaton pedig három ilyen rakétát lőttek ki, és valamennyi rakéta a Japán-tengerbe csapódott.
Szöulban vasárnap bejelentették, hogy a dél-koreai haderő megszigorította Észak-Korea figyelését, és a legmagasabb fokú készültséget tartja fenn, hogy reagálni tudjon bármilyen kockázatos fejleményre. Azt is közölte egy dél-koreai tisztségviselő, hogy nagy pontosságú, izraeli gyártmányú rakétákat telepítettek az észak-koreai tüzérség elleni védelem céljára az Észak-Koreával közös határhoz közeli szigetekre.
A dél-korai elnöki hivatal titkársága hétfőn hivatalos nyilatkozatban szólította fel Észak-Koreát, hogy azonnal fejezze be a Koreai-félszigeten a feszültség éleződését eredményező tevékenységét.
Az újabb rakétaindításokkal kapcsolatban kiadott állásfoglalásban rámutattak, hogy ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy Észak-Korea rakétákkal folytat kísérletet, vagy katonai erőt demonstrál. Hozzáfűzték, hogy Szöul nem zárja ki az újabb északi rakétaindítások lehetőségét, és ezzel összefüggésben figyelmesen nyomon követi az észak-koreai hadsereg mozgását.
Az észak-koreai hírügynökség hétfői közlése szerint a rakétaindítások egy hadgyakorlat részei.
A dél-koreai védelmi minisztérium szakértőinek feltételezése szerint Észak-Korea KN-02 kódjelű, mintegy 120 kilométeres hatótávolságú, ballisztikus, vagy hajók ellen bevethetőre átalakított, de nem pontosított típusú rakétákat lőhetett ki az utóbbi három nap alatt.
Kapcsolódó írások:
- Kínai halászok észak-koreai fogságban - váltságdíjat követelnek értük
- Észak-Korea ismét kilőtt egy rakétát
- Rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki Észak-Korea
- Menesztették az észak-koreai védelmi minisztert
- Észak-Korea 15 évi kényszermunkára ítélt egy amerikait
- Tízmillió japán követeli Észak-Korea által elrabolt honfitársai "megmentését"
- Észak-Korea atomhatalomként akar tárgyalni Washingtonnal
- Április 25-én kilövi rakétáit Észak-Korea