Nem kellett a keményvonalas
Menesztették az észak-koreai védelmi minisztert
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy Dzsang már a harmadik védelmi miniszter Kim Dzsong Un hatalomra jutása óta.
2013.05.13 09:04MTI
Új ember kerül az észak-koreai népi fegyveres erők minisztériuma (a védelmi minisztérium) élén: Dzsang Dzsong Nam a keményvonalas Kim Kjok Sziket váltotta fel, aki csupán hat hónapig vezette a tárcát.
A hírt a KCNA hivatalos hírügynökség jelentette be hétfőn. Az új miniszter az ötvenes éveiben jár, így viszonylag fiatalnak minősül ezen a poszton, és kevésbé ismert. Azt sem tudni pontosan, mikor lépett Kim helyére.
Dél-koreai szakértők szerint az előd, Kim Kjok Szik vezényelte le - magas rangú katonatisztként - egy dél-koreai sziget 2010. novemberi bombázását az észak-déli határvonal közelében, amelynek négy dél-koreai halottja volt, és újabb válságot robbantott ki a két Korea között.
Az Észak-Koreát vezető Kim Dzsong Un, amióta 2011 decemberében elhunyt apjának az utóda lett, egy sor személyi változtatást hajtott végre a katonai elitben, a szakértők szerint annak érdekében, hogy megszilárdítsa fennhatóságát a haderők fölött. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy Dzsang már a harmadik védelmi miniszter Kim Dzsong Un hatalomra jutása óta.
Dél-Korea és az Egyesült Államok közben hétfőn kétnapos közös haditengerészeti gyakorlatot kezdett a félsziget keleti partjai mentén, amelyben részt vesz a Nimitz amerikai atommeghajtású repülőgéphordozó is. A 97 ezer tonnás hajón kívül a Nimitz csapásmérő egységhez tartoznak még célra vezérelhető rakétákkal felszerelt cirkálók és rombolók.
Kapcsolódó írások:
- Dél-Korea: az elnök kért bocsánatot, mert szóvivője zaklatott egy nőt
- Obama beintett Észak-Koreának - "azok az idők elmúltak"
- Légszennyezésügyi bizottságot állít fel Japán, Kína és Dél-Korea
- Újabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődött
- Észak-Korea 15 évi kényszermunkára ítélt egy amerikait
- Ügyészségi vizsgálat a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatalnál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06