Több mint 80 százalékuk
A japán befektetők Obama győzelmét várják
A japán intézményi kötvénybefektetők túlnyomó többsége számít arra, hogy Barack Obama elnök nyeri a novemberi elnökválasztást az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltatócsoport csütörtökön ismertetett felmérése alapján.
2012.10.18 15:42MTIA Barclays befektetési és elemzőrészlege rendszeresen méri a globális - és ezen belül az amerikai - adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi kötvénybefektetői kör hangulatát. Legfrissebb vizsgálata során a ház azt a kérdést is feltette a felmérésbe bevont japán kötvénybefektetőknek, hogy Obama vagy republikánus kihívója, Mitt Romney győzelmét várják-e. A megkérdezettek 21,7 százaléka "nagy bizonyossággal" Obama választási győzelmét jósolta, 60,9 százalékuk pedig "valamelyes bizonyossággal" számít ugyanerre, vagyis a japán intézményi befektetői közösség több mint 80 százaléka a jelenlegi amerikai elnök újjáválasztását várja nagyobb eséllyel.
Arra a kérdésre, hogy Romney győzelmére milyen bizonyossággal számítanak, 8,7 százalék jelölte be a "valamelyes bizonyossággal" választ, a "nagy bizonyossággal" lehetőséget ugyanakkor Mitt Romney esetében senki nem választotta. A Barclays a felmérésben megkérdezte a japán kötvénybefektetőket arról is, hogy a november 6-ai elnökválasztás után várnak-e haladást az amerikai költségvetési törvényben előírt, a demokraták és a republikánusok további egyezkedéseinek kudarca esetén 2013-ban automatikusan hatályba lépő - elemzői vélemények szerint az egész világgazdaságra komoly kockázatot jelentő - drasztikus amerikai államháztartási hiánycsökkentő intézkedéscsomag, a "fiscal cliff" ügyében.
A japán intézményi befektetői közösség tagjainak 56,5 százaléka mondta azt, hogy "nagyon is", illetve "valamelyest" számít haladásra e világszerte feszült figyelemmel kísért ügyben, 39,1 százalékuk ugyanakkor a "nem igazán" válaszlehetőséget jelölte be. Az "egyáltalán nem" lehetőséget senki sem választotta. A Barclays londoni szakelemzőinek értékelése szerint ez a megoszlás azt tükrözi, hogy a japán befektetői kör érzékel ugyan bizonytalanságot az elnökválasztás utáni időszak amerikai költségvetési politikájával kapcsolatban, a japán befektetési alapkezelők ugyanakkor nem számolnak fő forgatókönyveikben nagyarányú amerikai költségvetési szigorítással.
A Kongresszus és a Fehér Ház közötti tavalyi adósságlimit-vita kompromisszumos megoldásának részeként kidolgozott költségvetési hiánycsökkentő csomagot - a benne foglalt kiigazító lépések drámai mértékére utalva - a "fiscal cliff", szabad fordításban a "költségvetési szakadék széle" félhivatalos elnevezéssel tartja számon a piaci zsargon, és hatásaitól komolyan tartanak a piaci szereplők és az elemzők. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő erről összeállított, a napokban Londonban ismertetett elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a "fiscal cliff" jelenti a legnagyobb egyedi, rövid távú kockázatot a világgazdasági növekedésre.
A Fitch szakelemzői az Oxford Economics szimulációs modelljét felhasználó számítási módszerük alapján kimutatták, hogy az amerikai költségvetési csomag intézkedései - ha valóban jelenlegi formájukban lépnek életbe - a legjobb esetben is megfelezhetik a világgazdaság jövő évi növekedési ütemét a cég által 2013-ra alapesetben jósolt 2,6 százalékos globális bővüléshez képest, sőt - bár nem ez a Fitch központi forgatókönyve - recesszióba is sodorhatják az Egyesült Államokat és a világgazdaság egészét. A hitelminősítő londoni elemzői szerint ez "felesleges és elkerülhető" recesszió lenne, ezért a Fitch arra számít, hogy a kiigazítást végül "kezelhetőbb" szintre enyhítik jövőre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06