Nobel-díjasok is tanítanak majd
Sanghajban létrejött az első kínai-amerikai egyetem
Hivatalosan is létrejött hétfőn az első kínai-amerikai felsőoktatási intézmény, a sanghaji New York Egyetem (NYU Shanghai).
2012.10.15 16:56MTIAz egyetemen a tervek szerint Nobel-díjasok is tanítanak majd. A többnyelvű, multikulturális NYU Shanghai a New York University és a Kelet-kínai Tanárképző Egyetem (ECNU) együttműködésével jött létre. Az intézményt az ország egyik vezető egyetemévé kívánják fejleszteni az alapítók, a világ minden tájáról származó diákokat és tanárokat várnak. Az első, 300 fős évfolyam 2013 őszén kezdheti meg tanulmányait, a helyek felét kínai, felét nemzetközi hallgatóknak osztják ki.
A jövőben a hallgatók száma a kezdetinek a tízszeresét is elérheti, évente mintegy háromezer fővel számolnak - mondta tavasszal Jü Li-csung (Yu Lizhong), az ECNU rektora, a NYU Shanghai leendő vezetője. Jü szerint több mint 200, a New York Universityn oktató professzor és mintegy 100 külföldi - közöttük több Nobel-díjas - tudós jelezte eddig, hogy a sanghaji kampuszon tanítana. Az eddig meghirdetett kurzusok közt kommunikáció, Kelet-Ázsia tanulmányok, művészet, média, környezettudományok szerepelnek, a végleges szakokról az év végéig döntenek.
A kínai tanulók a nemzeti felvételi vizsgán nyújtott teljesítményük, a nemzetközi diákok a New York Egyetem felvételi eljárása által juthatnak be a NYU Shanghaira, ahová feltételezhetően sokszoros lesz a túljelentkezés. A végzettek a New York egyetem és a NYU Shanghai diplomáját is megkapják. A város pénzügyi övezetében, Lucsiacujban (Lujiazui) helyet kapó egyetemen a tandíj várhatóan 100 ezer jüan lesz (3,5 millió forint) évente, ami kínai viszonylatban drágának számít, a külföldi diplomaszerzés költségeinél viszont alacsonyabb.
A NYU Shanghai a kínai-amerikai oktatási és kulturális kapcsolatoknak is új lendületet ad, valamint kiváló felfedezési terep azt illetően, hogyan tud együttműködni egy kínai és egy külföldi felsőoktatási intézmény - írja a kínai oktatási minisztérium az alapítás alkalmából kiadott közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06