Megfelelő táplálás, jobb életkilátás

Menekülés az alultápláltsághoz vezető "ördögi körből" - 1. rész

Egészségünk szempontjából a tápláltsági állapot meghatározó jelentőségű, mivel romlása maga után vonja különböző betegségek megjelenését, szövődmények kialakulásához, korábbi halálozáshoz vezethet.

2008.03.31 18:48MDOSZ
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Ezért nemcsak a szakembereknek, hanem az érintett családtagoknak is hasznos lehet tisztában lenni a tápláltságot meghatározó szempontokkal, hogy még idejében meg lehessen előzni, illetve fordítani a hanyatlás folyamatát. Nézzük meg, hogy mit jelent az alultápláltság, ki számít veszélyeztetettnek, melyek a legjellemzőbb tünetek, és milyen segítő megoldások léteznek a tápláltsági állapot javítására. 

Az alultápláltság „melegágya” 

Minden olyan kóros állapotot hibás-tápláltságnak (malnutríciónak) nevezünk, amelyet az energia és/vagy a tápanyagok nem megfelelő mennyisége, vagy aránya jellemez, tehát ilyen értelemben az elhízás és az alultápláltság is malnutríció. Mivel a köznapi használatban a fogalom az alultápláltsághoz kötődik, jelen hírlevelünkben is úgy használjuk azt. Az alultápláltság gyakorisága kórházakban 28-50% között mozog, de nagy arányban fordul elő a szociális otthonok (az időskorúak-, a pszichiátriai betegek- és a fogyatékosok otthonai) intézményeiben, valamint a házi betegápolásban is.
 
Kialakulásában sok tényező szerepet játszhat. A fokozottabb energiaigénnyel járó állapotok – pl. tartós láz – és a nagyobb mértékű tápanyagvesztések – pl. vérzés, sebek, krónikus hányás, hasmenés – jellemzően növelik az alultápláltság kockázatát. Az elégtelen folyadék- és táplálékfelvétel, az emésztés-, illetve a felszívódás zavara – pl. gyulladásos bélbetegségekben, hasnyálmirigy gyulladásnál – a túl szigorú, egyoldalú diéták szintén hozzájárulnak a tápláltsági állapot romlásához. 

Ismeretesek kifejezetten alultápláltságra hajlamosító megbetegedések is, mint pl. a daganatos, különösen a gyomor- és bélrendszert érintő és egyéb idült betegségek (idegrendszeri-, szív-, tüdőbetegségek, stb.). A tápláltsági állapot alakulására nézve kritikusnak számítanak a műtétek, orvosi beavatkozások előtti, és az azokat követő időszakok. Gyakran a terápiák részét képező – a tápanyagok hasznosulását befolyásoló – gyógyszeres kezelések is negatívan befolyásolhatják a tápláltsági állapotot. 

A fekvőbeteg- és a gondozást nyújtó bentlakásos intézetek idegen környezete, a megszokottól eltérő ízek és étkezési időpontok, az étkeztetés rendszere már önmagukban is egyfajta stresszt jelenthetnek az ott lakók életében. Mindemellett az idősebbek nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. 

Tápláltságukat/kondíciójukat befolyásolhatja a tompuló szaglás és ízérzés, a rágási-, nyelési nehezítettség, a rosszabb kézügyesség és koordináció. A mentális (agyi) funkciók romlása, az önellátási akadályozottság vagy képtelenség, valamint a depresszió következtében is csökkenhet az étkezés iránti érdeklődésük.


Árulkodó jelek

Bizonyára van, aki számára meglepően hangzik, de pontos tápláltsági állapot első ránézésre nem állapítható meg, mert – bár függ tőle, de – a tápláltsági állapot nem azonos a testtömeggel. Lehetnek azonban kisebb-nagyobb változások, melyekre különösebb vizsgálódás nélkül is felfigyelhetünk. A bőr alatti zsírszövet mennyisége ugyanis fokozatosan csökken alultápláltság esetén, s így a szemek alatti zsírszövetvesztés hatására a szem beesetté, karikássá, a pofatáji zsírszövet fogyatkozása következtében a bőr lazává, táskássá válhat. 

Az alultápláltság előrehaladottabb állapotára jellemző az izomszövet csökkenése, melynek egyik tünete, hogy a halánték területe horpadttá alakul. Sokatmondó lehet – mérsékelt vagy súlyos alultápláltságra utalhat – azonban már az is, ha azt tapasztaljuk, hogy az egyébként mozgásszervi betegségben nem szenvedő ember a fekvő helyzetből nehezen tud felülni. Vizsgálati módszerek Egy-egy rendszeresen ismételt vizsgálati metódus alapvető fontosságú az alultápláltság szűrése, kockázatának megítélése szempontjából. 

Összetett betegségek esetében azonban megbízhatóbb – a relatív tápanyaghiányt is jelző – eredményt kaphatunk, ha több dimenzióban vizsgálódunk. Az antropometriai (testméréstani) vizsgálatok közül legáltalánosabb a testtömeg és a magasság mérése. Ezek alapján meghatározható a BMI (Body Mass Index), azaz a testtömegindex, ami a kg-ban mért testtömeg és a magasság méterben kifejezett négyzetének a hányadosa. A 20 alatti BMI rizikótényezőnek számít, a 18,5-nél kisebb érték pedig alultápláltságnak. 

Még egy túlsúlyos emberről (25 feletti BMI esetén) is kiderülhet azonban, hogy bizonyos szempontból alultáplált – pl. akarattól független jelentősebb súlyvesztés miatt mennyiségileg, illetve a fehérje-, vitamin- vagy ásványi anyag hiány miatt minőségileg. Fontos megjegyezni, hogy az ödéma (folyadék gyülem) alultápláltság következtében is kialakulhat, de más betegségekre is visszavezethető. Ilyen állapotban ránézésre jó a kondíció, normál a súly, ezért megtévesztő lehet.
 
A bőrredő vastagság meghatározott helyeinek mérésével (bőrredőmérő használatával) megállapítható a bőr alatti zsírszövet mennyisége és eloszlása, ami alapján következtetni lehet az egész test zsírtartalmára. A testzsírszázalékot az ún. bioelektromos impedancia analízissel (BIA-módszerrel) szintén meghatározhatjuk. Működési elve azon alapul, hogy a test elektromos ellenállása arányos a test zsírtartalmával.


Habár többen nem szívlelik az olykor „időrablónak” tűnő kérdőíveket, mégis nagyon fontos, hogy a páciensek és hozzátartozóik tisztában legyenek azzal, hogy az intézmények elsősorban ezek – pl. MNA, NRS2002, MUST, SGA, Nottingham score – segítségével végeznek tápláltságra vonatkozó rizikószűrést. 

A kérdőívek hasonlóak, általában rögzítik a megmért testtömeget, az elmúlt időszak (3 - 6 hónap) alatt bekövetkezett nem kívánt testtömeg változást, valamint rákérdeznek a táplálékfelvételt befolyásoló tényezőkre, (étvágy, esetleg az émelygés, a hányinger, a hányás gyakoriságára, a nyelési nehézségre). 

A táplálási team ezek alapján tudja meghatározni a terápiás lépéseket és nyomon követést. Fontos lenne, hogy a családtagok, a háziorvosok, vagy az otthonápolást segítők is rendszeresen, célzott kérdésekkel szűrjék az ápoltakat. 

Például:
 - Fogyott-e akaratlanul az elmúlt fél évben? 
- Étvágytalannak érzi-e magát? 
- Kevesebbet eszik-e, mint 1 hónappal azelőtt? 
- Volt- e tartósan hányingere, émelygése? 

Általánosságban, a fenti szempontok alapján megfogalmazható egyfajta besorolás az alultápláltság kockázatára nézve: Kis rizikót jelent, ha valaki megfelelő mennyiségben és minőségben táplálkozott és nem, vagy csak 5%-nál kevesebbet veszített a testtömegéből. Pl. 55 kg-ról lefogyott 2 kg-ot, BMI 20-25. Közepes rizikónak számít, ha étvágytalan és 5-10% közötti a testtömeg vesztése. 

Pl. 60 kg-os 4 kg-ot fogyott, vagy BMI 18,5-20 közötti. Nagy rizikóról beszélünk, ha 10%-nál több a testtömegvesztés. 70 kg-os 8 kg-ot fogyott, és/vagy BMI kisebb 18,5, és/vagy álkapocs törés, nyelési képtelenség stb. Bár a biokémiai vizsgálatok értékét (szérum összfehérje, albumin, transzferrin, stb.) a különböző betegségek és gyógyszerek is befolyásolják, nyomon követésük – más paraméterekkel összefüggésben vizsgálva – mégis fontos információkkal szolgálhat a tápláltsági állapotra nézve. 

Az izomerő vizsgálata (pl. kézszorítás marokerő-műszerrel) a statikus izomerőt, a harántcsíkolt izomzat teljesítőképességét méri, amelynek révén az erőnlétet – közvetett módon a tápláltsági állapotot is – jelzi.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.