114 éves volt
Elhunyt a legidősebb amerikai - jó éjszakát, Mary Josephine Ray
Elhunyt a legidősebb amerikai; a New Hampshire államban, egy idősek otthonában jobblétre szenderült asszony 114 éves volt.
2010.03.08 19:59MTIA kanadai születésű Mary Josephine Ray 1895. május 17-én látta meg a napvilágot, vagyis 114 évet és 294 napot élt vasárnapi haláláig. Unokája elmondta: aktív életet élt, egészen két héttel ezelőttig. Még meggyengült állapotban is adott egy interjút az előző héten.
"Egyszerűen élvezte az életet, soha nem gondolt a halálra" - mondta, s hozzátette, nagyanyja az utóbbi időben születésnapjára készülődött.
Az asszony három éves korában költözött az Egyesült Államokba. Hatvan évet az északkeleti Maine államban élt, később Floridába, majd Massachusettsbe, végül New Hampshire-be költözött.
Férjét, Waltert 1967-ben veszítette el. Halálát két fia, nyolc unokája, 13 déd- és 5 ükunokája gyászolja.
Az amerikai Gerontológiai Kutató Csoport közlése szerint Ray volt a világon a második legidősebb ember, csak egy valaki született nála is korábban, a japán Kama Chinen, aki 114 éves és 301 napos.
Ray halálával a legöregebb amerikai ember címét az Iowa államban élő Neva Morris vette át, ő 114 éves és 216 napos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06