A szülők szerint nem látták el megfelelően

Négy kórházban járt, mégis meghalt a 28 éves férfi

Egyszerű torokfájásnak indult a betegség, másnap már nem evett, nem ivott a fiatal férfi - négy kórházban járt, végül mégsem tudták megmenteni az életét.

2011.05.13 10:10

Több kórházban is járt, mégis meghalt egy 28 éves zsámbéki férfi. A fiatalember még húsvét vasárnapján kezdett el panaszkodni torokfájásra. Másnap annyira rosszul lett, hogy már sem inni, sem enni nem volt képes. A mentők a turai ügyeletet értesítették, ahol a férfi - akinek ekkor már 39, 7 fokos láza volt -, algopirininjekciót kapott. Vírusfertőzést gyanítottak rosszulléte hátterében - írja a Blikk.

A lap úgy tudja: délután már a gyomra is fájni kezdett a férfinak, ekkor került Budapestre, a Bajcsy-Zsilinszky kórházba. Vérvétel és vizsgálat után a Jahn Ferenc kórházba küldték, mert az volt az ügyeletes. A gégészetre vitték. A szülők szerint ők mentők kértek, de a válasz az volt, hogy nincs, ezért csak másnap kerülhetett át a dél-budapesti kórházba a férfi.

Reggel már a Kőbányai úti egészségházban volt, a gégész fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentő port írt fel neki. A szülők hiába mondták mindenhol, hogy a fiú nem tud nyelni.

A felírt gyógyszert nem itta, ezért ismét a Bajcsy Zsilinszky kórházban kötöttek ki, a sürgősségi osztályon. A fiatalembert hazaküldték, azzal, hogy majd meggyógyul, és pszichiátert is hívtak hozzá - írja a Blikk.

Az aggódó szülők éjjel ismét a turai ügyeletet hívták, ahonnan a kerepesi Flór Ferenc kórházba vitték, és éjjelre benn tartották. Hogy tályog lenne a torkán, azt senki sem mondta - panaszolták a szülők.

A 28 éves férfi másnap 2 órakor már félrebeszélt - pár óra múlva elhunyt az intenzív osztályon. A Blikk megkeresésére a kórházak nem reagáltak a folyamatban levő ügyről.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.