Hirtelen szívhalál vetett véget életének
Tragédia: Belehalt az első csókba egy tinilány
Csak egyetlen csók: ennyi adatott meg a szerelemből Jemma Benjaminnek, mert ezt követően összeesett és meghalt. A halál oka egy rendkívül ritka rendellenesség: hirtelen szívleállás.
2011.02.11 16:29ma.huNincs rá magyarázat és nem lehet előre megjósolni, kit ér utol ez a végzetes rendellenesség, de csak Angliában évente 500 áldozatot követel. A felnőttkori hirtelen halál oka a szívleállás, ez vetett véget a 18 éves Jenna Benjamin életének is, percekkel azután, hogy első alkalommal csókolta meg őt 3 hónapos barátja.
Az eset két évvel ezelőtt történt, az igazságügyi boncolás eredményei viszont csak mostanra születtek meg.
Az elsőéves egyetemista diáklány egy egész napot töltött együtt 21 éves, szintén egyetemista barátjával, este pedig a fiatalember lakására mentek. A fiatalok csak három hónapja jártak együtt, és Daniel Ross tiszteletben tartotta Jenna ártatlanságát, nem kapkodták el a közeledést egymáshoz.
Ez volt az első alkalom – mondta el a férfi –, hogy nem puszival, hanem csókkal köszöntek el egymástól. Csakhogy a fiatal lány néhány másodperc után ájultan zuhant a kanapéra, és Daniel szeme láttára halt meg.
A kétségbeesett fiatal először nem is tudta, mi történik, korábban sosem történt hasonló, ezért elsőként Jenna édesanyját hívta fel, hogy megkérdezze, nem szenved-e a lány epilepsziában. Csak ezután hívta fel a mentőket, és azok kiérkezéséig a diszpécser segítségével próbálta újraéleszteni szerelmét, de nem tehetett már semmit.

A két éven át tartó nyomozás most kimondta, Ross úr nem hibázott, semmiképp nem lehetett megmenteni a lány életét, akivel bár három hónapja ismerték már egymást, eleinte csak barátként közeledtek egymáshoz.
Ezen az estén is csak azért ugrottak fel a férfi lakására néhány percre, mert el akartak menni egy bárba vacsorázni, de fent maradt Daniel bankkártyája. Már indulófélben voltak, amikor a folyosón megcsókolták egymást, ezután úgy döntöttek, inkább visszamennek a Treforest-ben lévő lakásba.
„Bementünk a konyhába, aztán a nappaliba, Jemma pedig leült a kanapéra. Aztán a szeme hirtelen lecsukódott, és habzott a szája, mielőtt összeomlott.” – meséli a férfi.
A lány apja azt mondta, Jenna mindig is szégyenlős és félénk volt, szinte biztos benne, hogy tényleg nem történt köztük más, mint egy csók. Ránézésre pedig maga volt a megtestesült egészség, rendszeresen sportolt, édesanyja, Charlotte Garwood azóta sem tudja feldolgozni, hogy egyik pillanatban még életerősen látja a gyönyörű lányt, a másikban pedig már a temetését intézi.
Daniel időközben befejezte az egyetemet és visszatért szülővárosába, Birminghambe. Az ügyben nem találták vétkesnek, és mint kiderült, orvosi szempontból sem lehetett előre látni a tragédiát, a boncolás nem mutatott ki semmi olyan elváltozást, ami figyelmeztetett volna.
A 38 éves gyászoló apa 5000 font értékben gyűjtést kezdeményezett, az összeget a fiatalok szívkockázatainak kiszűrésére létrehozott szervezetnek ajánlja fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06