Rendszeres a hiány

Nem kapható az életmentő inzulin több fővárosi patikában

Több budapesti patikában nem kapható a diabéteszesek számára életmentő inzulin - írta szombati számában a Magyar Nemzet a lap olvasóinak jelzéseire hivatkozva.

2009.12.12 08:30Magyar Nemzet

A napilap megkeresésére a gyógyszertárak egy része alátámasztotta: az egyik támogatott készítményből rendszeres hiány van.

Az egyik legnagyobb hazai nagykereskedő cég, a Phoenix Pharma Zrt. vezérigazgatója a gyártóhoz irányított, mondván hiába rendelnek nagyobb mennyiséget, nem kapnak eleget.

Kütter Sándor
azt mondta: nem akad el hosszú időre a szállítás, ám tény, hogy a mennyiség nem elegendő. Álláspontja szerint előfordulhat, hogy megfelelő mennyiséget készít a gyártó, ám annak országos eloszlása nem megfelelő.

A másik nagykereskedő, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a támogatott gyógyszerek esetében ellátási kötelezettsége van a gyártónak az állam felé, így nem állíthat elő kevesebbet, mint amennyire igény van.

Feller Antal szerint ezért nem is lehet hiány a termékből, és cégük nem is tapasztalt ilyet.

A gyártó Novo Nordisk Kft termékmenedzsere, Lehoczki Gábor azt mondta: értesültek róla, hogy a kiszállított mennyiség az ország néhány részében nem elegendő.

A gyártó növelte a piaci készletet, és azt ígérik: e hét végéig az összes gyógyszer-nagykereskedés megkapja a szükséges mennyiséget.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.