Több pontból álló javaslatot dolgozott ki
Nyíregyházi iskolaügy: egyezséget javasolt Balog Zoltán
Egyezségi javaslatot dolgozott ki a perben álló felek megegyezése érdekében a nyíregyházi görög katolikus iskola ügyében Balog Zoltán. Az emberierőforrás-minisztert tanúként hallgatják meg az iskola bezárását kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány, illetve a Hajdúdorogi Egyházmegye és az önkormányzat közötti polgári peres eljárásban.
2013.04.23 12:47MTIA tárgyaláson elmondta: a megegyezés érdekében egy több pontból álló egyezségi javaslatot dolgozott ki, az Emberi Erőforrás Minisztérium pedig készen áll arra, hogy a megállapodásban rá háruló feltételeket megteremtse.
Az alapítványnak más ügyekben akár segítő is lehet a tevékenysége, de a szerepük "ebben az ügyben káros, és hátráltatja azt a munkát, amit az egyház elkezdett" - fogalmazott az emberi-erőforrás miniszter. "Csalódást okozott nekem, hogy ezek után az alapítvány elutasította az egyezséget és itt a tárgyalóteremben kell nekünk egyfajta ingyencirkusz keretében keresni az igazunkat," hiszen erre itt sokkal kevesebb az esély, mint tárgyalótermen kívül - mondta.
Mint hozzátette: igenis van egy olyan keskeny út, amelyen összetalálkozhat a felzárkózás és a szegregáció kizárásának érdeke, valamint az a roma pasztorációs munka, amelyet az egyház végez a Huszár-telepen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06