Egy nyitott kérdés van még
Balog: döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében
Egy pont kivételével döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében a változtatásokról és elfogadta a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot.
2013.04.11 08:48MTIBalog Zoltán tájékoztatása szerint az a kérdés maradt nyitott, hogy hány éven belül kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak Magyarországon a tanulmányi idejüket. A miniszter szavaiból kiderült, három variáció lehetséges, 20, 15 vagy 12 év. Erről folyik még egyeztetés, de a tárcavezető szerint ebben is meg fognak tudni állapodni.
A miniszter azt mondta, hogy csütörtökön vagy pénteken tartanak még egy rövid egyeztetési fordulót. Balog Zoltán abban bízik, hogy jövő héten aláírhatnak egy átfogó megállapodást a Felsőoktatási Kerekasztal részvevőivel.
Jelezte: a diákok egyoldalú nyilatkozatot írnának majd alá, amelyben vállalják a törvényi feltételeket, azaz a magyar munkajog szerinti foglalkoztatást. Ha valaki külföldön, de magyar vállalatnál dolgozik, és itthon fizeti az adót, az ugyanúgy megfelel a törvényi feltételeknek - fűzte hozzá.
A miniszter az interjúban beszámolt arról is, hogy a kormány tárgyalt az egyházi törvényről is. Mint közölte: azt tették nyilvánvalóvá, hogy Magyarországon a hitét, a vallását mindenki úgy gyakorolja, vallja meg, ahogy szeretné, és ehhez az állam biztosítékot ad. Teljesen mindegy, hogy az állammal szerződésben, kapcsolatban lévő, bevett egyházról, vagy pedig vallási szervezetről, közösségről van szó - hangsúlyozta. Jogilag ugyanakkor az egyesülési törvény hatálya alá esnek azok, amelyeket nem minősítenek bevett egyházaknak.
Más témát érintve hozzátette: 2009 óta először emelkedik a fogyatékosoknak járó juttatás, és beépítik azt az automatizmust, hogy a növekedés minden évben a nyugdíjak emelkedésével lesz megegyező. Emellett kiterjesztették a fogyatékosság körét a pszichiátriai fogyatékosság teljes körére is. Közlése szerint ez 170 ezer embert érint, és mintegy egymilliárd forint forrást igényel. Idén - mivel a változtatások június 1-jétől érvényesek - több mint 700 millió forintot tesznek ki a pluszjuttatások.
Kérdésre válaszolva közölte azt is: az autistákat foglalkoztató munkahelyek kialakítását és a kapcsolódó képzéseket négymilliárd forinttal támogatja a kormány.
Kapcsolódó írások:
- EU-biztos a hallgatói szerződésekről: a Bizottság elemzi a magyar választ
- A hallgatói szerződések felszámolását ígérik
- LMP: elfogadhatatlan a hallgatók röghöz kötése
- A Hallgatói Hálózat a hallgatói szerződések teljes eltörlését követeli
- Ha győz az MSZP: ingyen kezdhetik meg a 2014-es tanévet a hallgatók
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06