Az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő
MSZP: Matolcsy alkalmatlan a jegybank vezetésére
Az MSZP szerint a forintárfolyam zuhanását, a devizahitelesek terheinek növekedését, a gazdaság lefagyását és az infláció elszabadulását kockáztatja a kormányfő, ha nem megfelelő embert jelöl a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. A szocialisták Matolcsy Györgyöt alkalmatlannak tartják a feladatra.
2013.02.28 15:00MTIJózsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: remélik, hogy Orbán Viktor választása nem Matolcsy György lesz, ő ugyanis a jegybankelnöki tisztség betöltéséhez szükséges feltételek egyikének sem felel meg. Semmilyen banki tapasztalata nincs, a Fidesz tagjaként nem tekinthető függetlennek, csak a miniszterelnöki akarat szervilis végrehajtójának, és többször bizonyította szakmai alkalmatlanságát - sorolta.
Az MSZP-s politikus hozzátette: Matolcsy György gazdasági miniszterként is sok kárt okozott, a jegybank élén viszont még súlyosabb helyzetbe sodorhatja az országot.
A lehetséges veszélyek között említette a forint árfolyamának "beszakadását", az infláció elszabadulását és a jegybanki tartalék "elherdálását". Ebben az esetben a magyar gazdaság teljesen lefagy, a devizahitelek törlesztőrészletei drasztikusan megemelkednek, a családok és a vállalkozások többsége pedig végképp kiszolgáltatottá válik - fűzte hozzá.
A szocialista politikus tizenhat pontban foglalta össze, eddigi teljesítménye alapján miért tartják alkalmatlannak Matolcsy Györgyöt az MNB vezetésére. Ide sorolta, hogy a gazdaság mélyülő recesszióba zuhant, hogy a forint árfolyama elszakadt más régiós valuták értékének alakulásától, hogy az üzleti környezet versenyképtelenné vált, nincsenek beruházások, hogy csökkennek a reálbérek és nőtt az adóterhelés mértéke a kormányváltás óta, hogy a kormány súlyos megszorításokat hajtott végre, hogy az infláció meghaladta az öt százalékot, illetve hogy négymilliónyian élnek a létminimum alatt.
Józsa István sajnálatosnak nevezte, hogy a miniszterelnök az utolsó pillanatig titkolja jegybankelnökjelöltjét, szerinte a gazdaság érdeke azt kívánta volna, hogy az új MNB-elnök személyét és elképzeléseit a pénzpiacok időben megismerhessék.
Orbán Viktort végezetül arra szólította fel, ne pártpolitikai szempontok alapján hozza meg döntését, legyen tekintettel a gazdaság, a vállalkozások és a családok érdekeire, és ne bízza a nemzeti bank irányítását egy teljesen alkalmatlan emberre.
A szocialista politikus nem akart megnevezni számukra elfogadható jelöltet, de hangsúlyozta: az ismertetett feltételeknek - banki tapasztalat, szakmai felkészültség és politikai függetlenség - jó néhány pénzügyi szakember megfelel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06