A Kecskeméti Törvényszéken
Hagyó-per: kedden folytatódik a tárgyalás
Vádlottak kihallgatásával folytatódik kedden a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társával szemben, 2012. június 13-án megkezdődött büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken.
2013.01.14 16:21MTIA Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.
A Fővárosi Törvényszék elnöke nyolc, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke egy kiemelt üggyel kapcsolatban indítványozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetőjének másik, azonos hatáskörű bíróság kijelölését a törvényszék és a tábla rendkívüli aránytalan munkaterhei miatt, az ügyek időszerű elbírálása érdekében.
Handó Tünde, az OBH elnöke a törvényben előírt feltételeket megvizsgálta és a kijelöléssel érintett bíróságok hozzájárulását bekérte, ezek alapján az indítványnak helyt adott és döntött valamennyi ügy áthelyezéséről.
A vád szerint Hagyó Miklós L. Ottóval, a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával és H. Évával, a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro sajtóreferensével - saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében - 2007 és 2009 között a BKV vezetőknek olyan utasításokat adott, döntéseiket pedig olyan módon befolyásolta, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek.
A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV Zrt.-nek.
Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per kezdete óta 25 tárgyalási napot tartott. A 15 vádlott közül eddig 12 vádlottat hallgatott ki a törvényszék. A vádlottak nem ismerték el, hogy bűncselekményt követtek volna el.
Kedden előreláthatólag a hetedrendű és a tizenötödrendű vádlottak kihallgatása következik, majd januárban további három tárgyalási napon a hatodrendű vádlottat hallgatja ki a törvényszék.
A vádlottak kihallgatását követően a tárgyalás várhatóan február végén, a tanúk meghallgatásával folytatódik.
A volt szocialista főpolgármester-helyettest a 2010-es országgyűlési választások után, 2010. május 17-én helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától júniusáig házi őrizetben volt, jelenleg szabadlábon védekezhet.
A 15 vádlott közül 8 volt különböző időtartamú kényszerintézkedés - őrizet, előzetes letartóztatás, házi őrizet, valamint lakhelyelhagyási tilalom - alatt. Jelenleg minden vádlott szabadon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06