Hagyó-per
Z. Tibor nyomozati és bírósági vallomása csaknem azonos
Z. Tibor kilencedrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása, valamint a törvényszék előtt tett vallomása csaknem azonos.
2012.11.22 17:02MTI A Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró által felolvasott kihallgatási jegyzőkönyvek szerint - a többi vádlott nyomozati kihallgatásával megegyezően - minden alkalommal ügyvédje jelenlétében, a szükséges figyelmeztetések elhangzása után tett vallomást a kilencedrendű vádlott. Minden alkalommal megerősítette korábbi vallomását, a gyanúsítás ellen azonban több alkalommal panasszal élt, hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt.
Z. Tibor Antal Attila vezérigazgató kinevezése után került a BKV Zrt.-hez, 2007 februárjától a sajtóiroda vezetője, majd kommunikációs főosztályvezető, 2008 júliusától pedig közönségkapcsolati főosztályvezető volt.
A kilencedrendű vádlott felolvasott vallomása szerint R. Miklós nyolcadrendű vádlott évfolyamtársa volt a főiskolán, majd a székesfehérvári polgármesteri hivatalban dolgoztak együtt. A nyolcadrendű vádlott 2006-ig önkormányzati képviselő volt - 2002-2006 között az MSZP-SZDSZ és két civil szervezet jelöltjeként - majd amikor Antal Attila a BKV Zrt. vezérigazgatója lett, R. Miklós is a közlekedési vállalathoz került. A nyolcadrendű vádlott - aki 2007. január 7-én kezdett dolgozni a BKV Zrt.-nél - 2006 végén megkereste Z. Tibort és álláslehetőséget ajánlott neki, és 2007 februárjától ő is a céghez került. Bruttó fizetése 612 ezer forint volt, melyhez még prémium is járult.
A bíró felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy két lényeges eltérés van nyomozati és bíróság előtt tett vallomása között. A kilencedrendű vádlott mindkét esetben azt mondta, hogy a bíróság előtt felolvasott vallomását tartja fenn.
Az egyik eltérés szerint Z. Tibor a hatodrendű vádlott H. Évával kapcsolatban azt vallotta a nyomozati szakban, hogy a jelenléti ívek igazolásakor, ha tudta volna hogy közöttük van a hatodrendű vádlotté is, nem írta volna alá, mert H. Éva csak ritkán tartózkodott a közlekedési vállalatnál. A bíróság előtt pedig azt vallotta, hogy H. Éva kommunikációs munkáját, kettős szerepkörét hasznosnak ítélte a BKV Zrt. szempontjából, ennek tudatában írta alá prémiumának kifizetését is. H. Éva hatodrendű vádlott 2007. február 1-jétől a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro részlegénél sajtóreferensként volt alkalmazásban, majd Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesi kabinetjében megbízással sajtó- és PR tanácsadói munkát is ellátott.
A másik ellentmondás a DAM Bt.-vel kapcsolatos. A nyomozati szakban azt vallotta a kilencedrendű vádlott, hogy a BKV Zrt. és a betéti társaság közötti szerződés 2008 után nem volt hasznos, nem tartotta szükségesnek, a bíróság előtt tett vallomásában azonban ennek ellenkezőjét állította.
A többi vádlott ezután egyenként reagált a kilencedrendű vádlott vallomásaira.
Hagyó Miklós szerint "súlyosan törvénysértő eljárás" folyt. Hangsúlyozta: a BKV Zrt. által megkötött kommunikációs szerződések hasznosak voltak.
Antal Attila harmadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi vezérigazgatója a bűnszervezettel kapcsolatban kifejtette: Z. Tibor nem ismerte a másodrendű vádlottat, ezért képtelenségnek tartotta, hogy egy bűnszervezetbe tartoztak volna.
A per november 29-én Sz. László tizenegyedrendű vádlott kihallgatásával folytatódik.
Z. Tibor kilencedrendű vádlottat folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint tízrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja az ügyészség.
A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.
Kapcsolódó írások:
- Hagyó-per : a kilencedrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét
- Hagyó-per: elutasították két vádlott vagyonának zár alóli feloldását
- Előterjesztették a BKV polgárjogi igényét a Hagyó-perben
- Nyolcadrendű vádlott: a BKV-nál teljesíteni kellett az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok kéréseit
- Hagyó-per: a nyolcadrendű vádlott szerint politikai indíttatású a vád
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06