Az EP-mandátumot jogtalanul bitorolja?
A Jobbik feljelentette Szegedi Csanádot
Befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett két jobbikos országgyűlési képviselő Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen.
2012.11.02 19:47MTILenhardt Balázs - aki Kulcsár Gergellyel közösen jegyzi a feljelentést - az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett, Szegedi Csanádot a Jobbik 2012 nyarán "folyamatos hazudozásai és nyilvánosságra került megvesztegetési kísérlete miatt" kizárta a pártból. "Akkor derült ki zsidó származásáról az igazság, és azóta érdekes metamorfózison ment át az európai parlamenti képviselő: keményvonalas radikálisból a legszélsőségesebb cionista álláspont visszhangjává vált" - írta Lenhardt Balázs.
Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik által elnyert EP-mandátumot azóta jogtalanul bitorolja Szegedi Csanád, így a pártnak mindent el kell követnie, hogy "lemondassa az árulót". A párt szerint "további súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja is felmerült Szegedi brüsszeli ténykedése kapcsán".
Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően lemondott a pártban betöltött funkcióiról, és közölte, a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját.
Az ügy előzménye, hogy Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád június végén - miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat - elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06