Bocsánatot kért
Szegedi Csanád sorsa saját kezében van
Szegedi Csanád sorsa saját kezében van.
2012.08.06 22:29MTIKöves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija közleményében kiemelte: Szegedi Csanádot, aki magánemberként kereste fel, rabbiként - származástól és morális előélettől függetlenül - kötelessége volt fogadni mint olyan embert, "aki válsághelyzetbe jutott, és származásával most szembesült". Hangsúlyozta: egy ilyen találkozás azonban "nem a feloldozásról, hanem a lehetséges útválasztásokról szól". Emlékeztetett arra, hogy a zsidó vallás tanítása szerint minden ember szabad akarattal bír, és bármikor jóváteheti korábbi tetteit.
Úgy fogalmazott: "a jóvátétel, és egyáltalán a megváltozás egy hosszú és göröngyös folyamat, amelynek sok lelki, emberi és közösségi vonzata van". Köves Slomó úgy vélekedett, hogy "Szegedi Csanád egy jóvátételi, önismereti, újraértékelési és egy nehéz tanulási folyamat kellős közepén van", ennek pedig "pozitívan kellene végződnie". A siker elsősorban rajta múlik, "nekünk azonban a zsidó vallási tanítás szerint minden lehetséges segítséget meg kell adnunk" - mutatott rá. Kitért arra is, hogy "a téma érzékenysége és az üggyel járó felelősség" miatt szükség esetén a nála "tapasztaltabb és nagyobb tudású rabbit", Oberlander Báruhot felkérte "a helyzet szakmai egyengetésére".
Hozzátette: Oberlander rabbi az üggyel kapcsolatban egy tanulmányt adott közre a zsido.com oldalon. A vezető rabbi megítélése szerint ez "a nem kifejezetten mindennapi ügy még messze nem ért véget". Szegedi Csanád múlt hétfőn kilépett a Jobbikból. Közölte, pártagságáról azért mond le, hogy a "személyét ért támadásokon keresztül ne ártson a Jobbiknak". A Jobbik országos elnöksége múlt hétfői ülésén ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy európai parlamenti képviselői mandátumának visszaadására szólítja fel Szegedi Csanádot.
Az ezt bejelentő Vona Gábor pártelnök hozzátette: az elnökség keddig vár választ; ha az EP-képviselő nem mond le megbízatásáról, akkor etikai vizsgálatot indítanak párttagságával kapcsolatban. Szegedi Csanád korábban lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról - a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, az ezzel járó országos választmányi küldöttségről. Az ügy előzménye, hogy Novák Előd Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád még június végén elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak.
A barikad.hu-nak adott interjújában akkor úgy fogalmazott, egészen 2011 decemberéig nem tudott zsidó felmenőiről. Néhány hete azonban a Kettős Mérce elnevezésű blog egy olyan hangfelvételt publikált, amelyen állítólag Szegedi Csanád Ambrus Zoltánnal a jobbikos politikus felmenőiről beszélget még 2010-ben. A blog szerint a hangfelvételen Szegedi Csanád azt állítja, hogy előnyöket tudna biztosítani Ambrus Zoltánnak európai parlamenti források segítségével, amelyekből "teljesen legálisan" tudna neki juttatásokat biztosítani, feltehetően azért cserébe, hogy Ambrus Zoltán az információit ne hozza nyilvánosságra.
Szegedi Csanád erre úgy reagált, 2010 őszén kétszer találkozott Ambrus Zoltánnal, és elismerte, hogy a kiszivárgott felvétel az első találkozón készülhetett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ambrusnak a származásával kapcsolatos kijelentéseit nem vette komolyan. Szegedi Csanád hozzátette: az uniós források és a zsidó származásának témája egyáltalán nem biztos, hogy abban a sorrendben és olyan közelségben hangzott el, mint ahogy az a kiszivárgott felvételen hallatszik, ezért a felvételt vágottnak, manipulatívnak tartja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06