Összefoglalás

A kormány átrendezi a felsőoktatási férőhelyeket

A kormány kedden bejelentette: a felsőoktatási jelentkezések feldolgozása után átrendezi a férőhelyeket, így ősztől a korábban közöltnél ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal, míg a részösztöndíjak számát csökkentik.

2012.06.27 00:22MTI

Az MSZP és az LMP szerint a változtatások a felsősoktatás átalakításának csődjéről árulkodnak. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a keddi kormányszóvivői tájékoztatón közölte azt is, hogy szeptembertől az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán bevezetik a kötelező heti öt testnevelésórát, illetve testmozgást.

A kormány képviselője kifejtette: a felsőoktatási férőhelyek kiosztásának módosítása értelmében 2400-zal több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilencszázzal nő az informatikus, hétszázzal az agrárhelyek száma. Az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel emelkedik a keretszám. Hoffmann Rózsa szerint minderre azért volt szükség, mert a teljes állami ösztöndíjas keretre túljelentkezés van, míg az újonnan bevezetendő részösztöndíjas helyek egy része valószínűleg betöltetlen maradt volna.

Az ötezerrel megemelt, teljes egészében államilag támogatott férőhelynek köszönhetően felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen 34.087 helyett 39.087-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben térítésmentesen. Hoffmann Rózsa közölte azt is, az állam a határon túl négyszáz teljes állami ösztöndíjas helyet biztosít a magyar nyelvű szakokon.

Az oktatási államtitkár szerint hamisak azok az állítások, miszerint a kormány nehezítené a felsőoktatás elérhetőségét. Mint mondta, sok tízezer hallgató kerülhet be önköltséges formában az egyetemekre és főiskolákra, a kormány ugyanakkor fokozatosan át akar állni arra, hogy a hallgatók és családjuk is részt vállalnak a felsőoktatási képzés terheiből. Hoffmann Rózsa arra a kérdésre, hogy a jogász- és közgazdászképzésre miért nem szabadítottak fel keretet, azt mondta: ezeket a kormány piacképes szakmaként megtérülő területnek látja.

Felidézte továbbá, hogy a tavaly decemberben elfogadott nemzeti köznevelési törvény rögzíti: az általános és a középiskolákban szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelésórát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is.

Az egészségügyi államtitkárság közleményben üdvözölte a bejelentést, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi ágazatban tapasztalható szakemberhiány fokozatos felszámolását segíti, ha az idén országszerte az eredetileg meghirdetettnél többen vehetnek részt az általánosorvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésben.

Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint a bejelentésnek az az oka, hogy az új felsőoktatási törvény által bevezetett részösztöndíjas képzési forma a jelentkezések alapján csődöt mondott. Erre a formára nem volt elég jelentkező, mert fizetni is kellett volna érte, és a röghöz kötési dokumentumot is alá kellett volna írni, így szinte senki sem választotta - fejtette ki. Hozzátette: ennek következtében sok ezer hallgatói férőhely maradt volna betöltetlen. Hiller István szerint a döntés ennek a kudarcnak a beismerése.

Az LMP szerint a felsőoktatási férőhelyek átcsoportosításáról szóló döntés a kormányzati "selejttörvényhozás" egyenes következménye. Osztolykán Ágnes úgy látja, egyértelmű volt, hogy a felvételizők nem vették be az "államilag támogatott részösztöndíjas képzésekről szóló mesét", mert látták, hogy ezeket a magas tandíjakat nem tudják fizetni. Ennek alátámasztásául hangsúlyozza, hogy idén ötödével jelentkeztek kevesebben a felsőoktatásba, mint tavaly.

A Demokratikus Koalíció ugyancsak a bukás beismerésének minősítette a bejelentést, miszerint növelik az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyeket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.