Többször megszúrta a férje
Már nincs életveszélyben a megkéselt csákvári nő
Túl van az életveszélyen az a csákvári nő, akit szerda délelőtt szállítottak a Fejér Megyei Szent György Kórházba, miután férje késsel többször megszúrta.
2012.05.03 14:23MTISzabó Gabriella, az intézmény orvosigazgató-helyettese elmondta, hogy mentőhelikopter szállította intézményükbe a nőt, akinek szívtájékon egy, hasfalán három, karjain több vágott és szúrt seb volt. A műtét után az intenzív osztályon ápolták, de már átszállították a sebészeti osztályra, túl van az életveszélyen. Felépülésének időtartamáról, illetve további műtétek szükségességéről az orvosigazgató-helyettes egyelőre nem tudott nyilatkozni.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy a Fejér megyei Csákváron egy 55 éves férfi késsel életveszélyesen megsebesítette feleségét. Az eset a házaspár otthonában történt: a férfi behívta a szobába feleségét, majd többször megszúrta. A feleség édesanyja, hallva lánya sikoltozását, kimenekült a házból, és a szomszédoktól kért segítséget. Az elkövetőt a szomszédok fogták le, és vezették ki az udvarra, onnan a férfi ismeretlen helyre távozott.
Holttestét szerda délután Gánt területén, egy hétvégi házas övezetben találták meg a bicskei rendőrök. A férfi öngyilkos lett.
Kapcsolódó írások:
- Lelőtte volna a szomszédot, mert kerítést javított
- Átment rajtuk a győri vonat - meghaltak
- Szétvágta a koponyáját a horolóval
- "Combozásra" hívták a háromfős társaságot: mindenki verekedett mindenkivel
- Diákokkal borult fel a kocsi - több sérült
- Tudta, hogy egyszer megöli: megszurkálta feleségét, majd végzett magával
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06